Semjén: a magyarok állampolgárként és választópolgárként is elválaszthatatlanul együvé tartoznak
A Kereszténydemokrata Néppárt szerint "a nemzetárulás szégyen-napjává" tette Gyurcsány Ferenc 2004. december 5-ét. A Jobbik szerint a népszavazás kijózanító erejű pofonként hatott, felrázta a...
Ülésezett a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
(Zárónyilatkozattal frissítve) December ötödikén tartotta soros plenáris ülését a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF). Az MKP-ból heten voltak jelen: Berényi József elnök, Szigeti László...
Lassan befejeződik a felújítási munkálatok második szakasza Krasznahorkán
Már a második szakasz felújítási munkálatait végzik a krasznahorkai váron. Jelenleg a ideiglenes tetőszerkezet eltávolítását végzik, valamint a az állandó tető befejezésén dolgoznak. ...
A szövegember – Dunaszerdahelyen mutatták be Tóth László legújabb kötetét
December 3-án került sor Tóth László A szövegember című új kötetének bemutatójára Dunaszerdahelyen, a Vállalkozók Házában található Arthe Cafében. A Vámbéry Polgári Társulás gondozásában...
A harmadik világháború már elkezdődött – Magyaródy Szabolcs kassai előadása
Magyaródy Szabolcs, a Kanadában élő öregcserkész idén lett 90 éves. Meghívtuk Kassára, hogy tartson előadást arról, milyen munkát végez a nyugati magyarság mindannyiunk érdekében....
Szemtől szemben Zsapka Attilával
A Szemtől szemben műsor az STV 2-en pénteken, december 5-én 15.55-től jelentkezik új műsorral. Rácz Vince vendége Zsapka Attila zenész, előadóművész. Dalszerző zenészember...
Tavasszal is lesz miniszteri ösztöndíjas részképzés
A befogadó nyilatkozat már letölthető. Felhívjuk az érdeklődő szlovákiai magyar hallgatók figyelmét, hogy hamarosan várható a részképzős pályázat megjelenése a 2014/2015. tanév tavaszi...
A felvidéki születésű Mács Ildikót Média Díjjal tüntették ki
A Magyar Orvosi Kamara a Borsod Abaúj Zemplén Megyei Orvosi Kamara felterjesztése alapján Média Díjban részesítette Mács Ildikót, felvidéki születésű, Miskolcon tevékenykedő rádiós újságírót....
Csáky Pál diákokat fogadott az Európai Parlamentben
Az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem diákjai brüsszeli tanulmányútjuk keretében az Európai Parlamentet is meglátogatták december 3-án. A csapatot egy rövid beszélgetésre az...
A Nemzeti Összetartozás Bizottság elnöke Dunaszerdahelyen
Pánczél Károly, a Nemzeti Összetartozás Bizottság elnöke december negyedikén Dunaszerdahelyen tett látogatást. A jövőbeni tervekről, programokról a városháza üléstermében nyilatkozott a sajtó képviselőinek. ...
A Pozsonyi Műtermek megnyitotta karácsonyi tárlatát
A Csemadok pozsonyi székházának nagytermében december 3-án „Karácsonyi Nocturno" címmel kiállítást nyitottak a Pozsonyi Műtermek Szabad Művészeti Társulás tagjai. A rendezvény társszervezői a...
Te is más vagy! Te sem vagy más! – szemléletformáló délelőtt a Fogyatékkal élők...
"Az öröm a lét minden síkján mágikus hatású áram: megtermékenyít, vonz, gyógyít, de csak ha megosztásra kerül, s abban, akire rávetül, rokon rezgést idéz...