Lévai Fotográfiai Napok tizenhetedszer a fotóművészet szolgálatában
Öt top kiállítás, négy tárlat és három kültéri fotókiállítás mellett workshopokkal és előadásokkal is készültek a tizenhetedik alkalommal megrendezett Lévai Fotográfiai Napok keretében. A nemzetközi fotográfiai fesztiválon profi és amatőr fotósok is bemutatkoznak. A május 17-ei hivatalos megnyitón öt tárlatot mutattak be.
Mikszáth-emléktábla kerül az egykori selmecbányai Evangélikus Líceum épületére
A Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma a pozsonyi Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központtal közösen május 30-án Mikszáth Kálmán-emléktáblát avat...
A megmaradásunkért harcolnak
Vannak, akik tollal és a gondolataikkal, vannak, akik szablyával, vannak, akik pengetővel, és a hangjukkal szolgálnak. Szolgálják a magyar nemzetet, s a magyar megmaradást....
Változatos előadások Füleken a világot jelentő deszkákon
A Füleki Városi Művelődési Központ színpadán május végén a szlovák és magyar ajkú felnőttközönséget, júniusban pedig a gyermekeket és szüleiket várják a különféle produkciók.
Május...
„És megmutatom teljes erőtöket”
„Minden ember arca, mint egy fénykép, már a legelső találkozásnál valamilyen nyomot hagy a másik szívében, mégpedig maradandót. Kivételes erők formálják a lelkünkben őrzött...
Pünkösdölésre várják a vendégeket Ópusztaszeren
A természeti értékeket bemutató foglalkozások és a népszokásokat felidéző programok várják a családokat pünkösd hétvégéjén az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban – tájékoztatta az intézmény az...
Pécsi L. Dániel kiállítása Szepsiben
Szepsiben a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont könyvtárában május 9-én nyílt meg a Pécsi L. Dániel címertervező műveiből készült kiállítás Nemzetegyesítés címerekkel címmel, majd...
Nótaesttel ünnepelte alapításának 75. évfordulóját a Csemadok Zselízi Alapszervezete
Hetvenöt évvel ezelőtt, 1949-ben alapították meg Zselízen is a Csemadok helyi alapszervezetét, amely időszak alatt a kulturális egyesület hihetetlenül gazdag tevékenységet fejtett ki. Nem...
Fotóvilágok a Néprajzi Múzeumban
Számos fotókiállítással várja a látogatókat a Néprajzi Múzeum, ahol május 9-én nyílt meg a shipibo-konibo amazóniai indián közösség tagja, a perui David Díaz Gonzales...
Jótékonysági est szakrális emlékeink megmentéséért
Az elmúlt századokban minden község, település katolikus híveinek a mindennapi vallásgyakorlásához tartozott az ima, s ezen belül is a hálaadás az Istentől kapott adományokért....
Vincze Máté: a hungarikák teszik teljessé múltunkat
A 21. század embere keresi, hogyan képes visszanyúlni eredetéhez, múltjához, ezért kiemelten fontos az a munka, amelyet a hungarikák felkutatói végeznek a világban. Erről...
Felvidéki koncertturné indul a Petőfi Kulturális Ügynökség szervezésében
Földrajzi és nyelvi összetartozásunk jegyében tavasszal Szlovákia magyarlakta településeire viszi el a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) a popkultúrát. A háromrészes rendezvénysorozaton a magyar nyelvű alternatív popzene legszínesebb alakjai mutatkoznak be sportcsarnokok színpadjain a helyi közönségnek. Május 18-án Királyhelmecen Szabó Balázs Bandája, május 19-én Nyárasdon a Bagossy Brothers Company és május 31-én Komáromban a Margaret Island lép színpadra a felvidéki Jóvilágvan előzenekarral.