A megemlékezést Muzsla Község Önkormányzata, az Endrődy János Alapiskola és a Magyar Szövetség Muzslai Helyi Szervezete rendezte. A jelenlévőket Farkas Iván, Muzsla polgármestere köszöntötte, aki hangsúlyozta: több mint 170 év távlatából is kötelesség méltó módon emlékezni az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseire, mindenekelőtt az aradi vértanúkra.
A rendezvényen köszöntőt mondott Petrík Tamás, Muzsla alpolgármestere, az ünnepi megemlékezés szónoka pedig Bolya Szabolcs, a Magyar Szövetség Nyitra megyei képviselője volt.
Az esemény egyik legmeghatóbb része az Endrődy János Alapiskola tanulóinak műsora volt. A diákok nem csupán a történelmi eseményeket idézték fel, hanem arra is keresték a választ, mit jelent ma számunkra a szabadság, és milyen üzenetet hordoz a tizenhárom aradi vértanú története.
„Tizenhárom élet, tizenhárom sors. Tizenhárom ember, akik a végsőkig kitartottak hazájukért” – hangzott el a műsorban. A tanulók egymás után mondták ki a vértanúk nevét, emlékeztetve arra, hogy a történelemkönyvekben szereplő nevek mögött családok, barátok, remények és emberi sorsok álltak.
A műsor arra is rámutatott, hogy az aradi vértanúk különböző családi és nemzetiségi háttérből érkeztek, életútjuk sem volt egyforma. Ami összekötötte őket, az a hűség, a bátorság és a szabadság ügye volt. „Nem legendaként születtek” – fogalmaztak a diákok –, hanem emberek voltak, akik egy nehéz történelmi pillanatban döntést hoztak, és vállalták annak következményeit.
Különösen erősen szólt a fiatalok megfogalmazásában a kérdés: mit jelent ma a szabadság?
Szabadon gondolkodni, kimondani, amit érzünk, dönteni a saját életünkről, tanulni, álmodni és tervezni – mindez ma természetesnek tűnhet. Az 1848–49-es szabadságharc idején azonban ezekért a jogokért küzdeni kellett, és voltak, akik ezért mindent feláldoztak.
A diákok műsorának egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy a szabadságot nem szabad magától értetődőnek tekintenünk. A bátorság pedig nem a félelem hiányát jelenti, hanem azt, hogy az ember félelmei ellenére is kiáll azért, amiben hisz.
A muzslai megemlékezés helyszíne különös jelentőséget adott az ünnepségnek. A jelenlévők ugyanis Saághy Vendel sírjánál gyűltek össze, akinek életét ugyancsak megtörte a szabadságharc utáni megtorlás.
Borka Iván plébános beszédében az aradi vértanúk utolsó óráinak kevésbé ismert részleteit idézte fel. Emlékeztetett arra, hogy 1849. október 5-én az aradi várparancsnok felszólítására minorita és ferences szerzetesek keresték fel a halálra ítélt tiszteket, hogy vigaszt nyújtsanak számukra. A papok órákon át mellettük maradtak, majd október 6-án hajnalban visszatértek hozzájuk, és egészen kivégzésükig kísérték őket.
A plébános Sujánszky Euszták minorita atya visszaemlékezéséből is idézett. A leírás szerint a halálra készülő tisztek nagy lelki nyugalommal fogadták sorsukat. Amikor a mellettük álló papok közül valaki sírva fakadt, Nagysándor József arra kérte: inkább imádkozzanak. Leiningen-Westerburg Károly, noha evangélikus vallású volt, szintén bekapcsolódott a közös imádságba.
Borka Iván arra is felhívta a figyelmet, hogy az aradi vértanúkat lelki vigasszal ellátó szerzetesek közül többen később maguk is üldöztetést szenvedtek. Saághy Vendelt 1849 áprilisában fogták el, Kufstein várbörtönébe került, majd kiszabadulása után a hatóságok hosszabb időn át akadályozták papi szolgálatát. Később, 1868-tól Muzslán szolgált plébánosként, egészen 1890-ben bekövetkezett haláláig.
Így a muzslai temetőben tartott megemlékezésen az aradi tizenhárom emléke egy helyi történelmi sorssal is összekapcsolódott: egy olyan papéval, aki maga is megtapasztalta a szabadságharc leverését követő megtorlást.
A plébános közös imádságra hívta a jelenlévőket a hősök lelki üdvéért, egyúttal azért is, hogy „az emberi szívekben és a népek között is uralkodjék Krisztus békéje”.
A megemlékezés végén Farkas Iván polgármester a szervezők nevében mondott köszönetet mindazoknak, akik eljöttek közösen emlékezni a magyar vértanúkra, a szabadságharc és a forradalom hőseire. Mint fogalmazott, „magasztos, nagyon szép megemlékezésen” vehettek részt. Az ünnepség közös imádsággal, majd a Himnusz eléneklésével zárult.
A muzslai megemlékezés talán legfontosabb üzenetét ezúttal a legfiatalabbak fogalmazták meg a legegyszerűbben: a szabadság nem magától értetődő örökség. Emlékezni pedig nem csupán annyit jelent, hogy kimondjuk azok nevét, akik életüket adták érte, hanem azt is, hogy megértjük, mit hagytak ránk.
SZE/Felvidék.ma/Herman Barbara fotóival
