Magyarország soros elnökségének ideje alatt Szlovákia nem csatlakozik az Európai Unió Tanácsa magyar elnöksége elleni bojkotthoz – jelentette be Peter Pellegrini köztársasági elnök, miután csütörtökön találkozott Sulyok Tamás …
Sulyok Tamás
-
-
A magyarokat és a bolgárokat történelmi sorsközösség, sőt, barátság köti össze – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök sajtónyilatkozatában, miután megbeszélést folytatott Rumen Radev bolgár elnökkel szombaton a Sándor-palotában …
-
Katonai ceremóniával fogadták Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát csütörtökön a budai Vár Oroszlános udvarában. Sulyok Tamás köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és házastársaik, továbbá a …
-
Ferenc pápánál tett hivatalos látogatást Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön Vatikánvárosban. Ferenc pápával a közösségekről, közösségeink jövőjéről beszélgettünk – hangsúlyozta a köztársasági elnök a helyszínen magyar újságíróknak. Hozzátette: …
-
Európa felújított templomává válhatunk, ahova erőt meríteni jönnek az emberek – mondta a köztársasági elnök vasárnap a jáki Szent György-templom újraszentelésén. Sulyok Tamás azt hangoztatta, hogy közösségeink megújítására …
-
A nemzeti szuverenitás Svájcnak és Magyarországnak egyformán fontos, sarkalatos kérdés – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök pénteken, Viola Amherddel, a Svájci Államszövetség elnökével tartott sajtótájékoztatóján Budapesten. A köztársasági …
-
Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön részt vesz a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozón (Three Seas Initiative – 3SI) Vilniusban. A találkozón a Három Tenger Kezdeményezés továbbfejlesztése lesz terítéken a …
-
Sulyok Tamás köztársasági elnök – ünnepélyes beiktatását követő első külföldi vendégként – fogadta Peter Pellegrinit, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökét hétfőn a Sándor-palotában. A magyar államfő méltatta a …
-
A hazát, a nemzetet szolgálni a legnagyobb megtiszteltetés – jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök vasárnap a Sándor-palota előtt megtartott, ünnepélyes beiktatásán mondott beszédében.
-
A közmédia több csatornája is élő adásban közvetíti Sulyok Tamás ünnepélyes köztársasági elnöki beiktatását. A ceremónia az M1-en és a Dunán, valamint a Kossuth rádión követhető – közölte …

