Mintegy háromszázötven ifjú sportoló vett részt az ipolysági sportpályán megrendezett járási atlétikai versenyen. A május 23-ai sportesemény díszvendége volt Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke és Peter Korčok, a Szlovák Atlétikai Szövetség ipolysági születésű vezetője.

„Második alkalommal szerveztük meg a járási rendezvényt. Huszonnégy alapiskolából összesen több mintegy háromszázötven fiatal atléta nevezett be a versenyre. Az egyes sportszámok legjobbjai továbbjutnak a kerületi versenyre” – mondta Révész Angelika, a Szokolyi Alajos Olimpiai Klub vezetőségi tagja, az oktatásért és sportért felelős szakosztály vezetője. „Látom, hogy Magyarországhoz hasonlóan Szlovákiában szintén kedvező folyamat zajlik az atlétikában. Az itt jelenlévők nagy száma is bizonyítja, hogy az atlétika kedvelt sportág” – mondta a megnyitón Gyulai Miklós.

A fiatal versenyzők az alábbi versenyszámokban mérettettek meg: futás (60 m, 300 m, 1000 m), váltófutás, távolugrás, magasugrás, valamint krikett és golyódobás. A 24 iskola között több magyar alapiskola ugyancsak képviseltette magát. Sikeresen szerepelt a lévai Juhász Gyula Alapiskola és a Zselízi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola. A helyiek közül jelen volt a Pongrácz Lajos Alapiskola és a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola. A bajnokság az atlétika nemzetközi versenyszabályzata értelmében zajlott le a megfelelő technikai felszerelés biztosításával.

„Azért is jöttem el ma Ipolyságra, mert kíváncsi vagyok, miként űzik az atlétikát a Felvidéken. Az atlétika területén remek kapcsolatot ápolunk a szlovák szövetséggel. Részt veszünk egymás rendezvényein is. Magyarországon jelenleg nagyon felkapott és támogatott sportág az atlétika. Jelentős támogatást kap az utánpótlás bázisának szélesítése. Az ilyen járási bajnokságok remek lehetőséget nyújtanak az utánpótlás számára. Sok csiszolatlan gyémánt kerül a felszínre, melyeket a szlovákiai atlétika fel tud használni” – nyilatkozta a Felvidék.Ma-nak Gyulai Miklós, majd hozzátette: „A fiatalok nagyon felkészülten érkeztek a versenyre. Látni, hogy a testnevelők és az edzők sokat dolgoznak a sportág népszerűsítése érdekében.”

Az összesített eredmények alapján az első három  helyen lévai szlovák iskolák végeztek. A lányoknál a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola az előkelő 5. helyen, a Juhász Gyula Alapiskola a 9., a zselízi alapiskola a 10., a Pongrácz Lajos Alapiskola pedig a 19. helyen végzett. A fiúknál összesítésben a Juhász Gyula Alapiskola csapata a 8., a Pongrácz Lajos Alapiskola a 13., a zselízi alapiskola pedig a 14 helyen végzett.

A sporteseményt Ipolyság városa szervezte, társszervezője pedig a Szokolyi Alajos Olimpiai Klub volt.

 
Failed to get data. Error:
Quota exceeded for quota metric 'All requests' and limit 'All requests per day' of service 'photoslibrary.googleapis.com' for consumer 'project_number:115456642342'.