Fotó: az sbk hivatalos oldala

Sikeresen vette a pozsonyi Slovan jelentette akadályt a somorjai SBK, azaz a somorjai női kosárlabdacsapat. A lányok a múlt heti, besztercebányai győzelmük után most a pozsonyi égszínkéket sem kímélték.

Annak ellenére jól megy a csapatnak, hogy nyáron eligazolt Somorjáról az egyesületben nevelkedett Slama Angelika, aki most Pöstyénben próbál szerencsét. Sőt, hogy fokozzuk az izgalmakat, eláruljuk, hogy ha a somorjaiak meg akarják tartani a jó szériájukat, a hétvégén éppen a fürdővárosban kellene győzniük, ami bizony nem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen október 15-én Somorján a „sirálylányok” diadalmaskodtak.

Tomáš Kačmarík, a somorjai SBK edzője elmondta: “Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, és gyakorlatilag nagyon gyorsan sikerült döntésre vinnünk a dolgot. Ennek ellenére túl sok buta hibát vétett a csapatunk, melyeket legközelebb nem engedhetünk meg magunknak. Nagyon rosszul fogtuk például  Zarevuckát, de említhetnék más hibát is. Megpróbáltam minél több játéklehetőséget adni fiatal játékosaimnak és ennek nagyon örülök. Ma először Mareková is pályára lépett, akinek voltak jó pillanatai. Köszönöm a nézőknek, hogy bíztattak bennünket.”

Danilo Rakočevič, a pozsonyi Slovan edzője is nyilatkozott a mérkőzés után. “Sajnos jelenleg ez a valóság. Nehéz időszakon megyünk keresztül, már négy hete hiányosan edzünk (Križmová és Tarkovičová már régebb óta sérültek). Remélem, hogy mihamarabb rendezzük sorainkat,  csatlakoznak hozzánk azok a játékosaink, akik hiányoznak, és jobb edzésmunkával majd a jobb eredményeknek is jönniük kell. Gratulálok az ellenfélnek a megérdemelt győzelemhez.”

Cséfalvay Viktória, a somorjai SBK játékosa szerint “jól játszottunk, jól ment a játék, de lehetett volna jobb is. Volt, hogy a lepattanókat nem tudtuk megszerezni és a védekezésben is vétettünk hibákat, mivel sok hárompontost kaptunk. Ezután a lányok jobban igyekeztek és ezáltal a védelem is jobb lett. Boldog vagyok, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy pályára lépjek.”