Nagy feltűnést keltő hírek jelentek meg a napokban a magyar, a szlovák és az ukrán sajtóban. Egy szlovák, egy magyar és egy ukrán állampolgárságú férfi összesen 481,4 gramm urán-235 és urán-238 izotópot készült átcsempészni a határon.

A három uráncsempész Besztercebányán van előzetes letartóztatásban 

 

A csempészeket a szlovák-magyar határon fogták el, egyikük egy 40 éves ukrán állampolgárságú, kárpátaljai férfi volt. A szakértők véleménye szerint az uránizotópok alkalmasak voltak egy kis méretű, úgynevezett “piszkos bomba” előállítására. Előzetes szakértői vélemény szerint azokat valamelyik egykori szovjet köztársaságban állították elő, nem zárható ki, hogy éppen Ukrajnában.

A hatóságoknak sikerült tisztázniuk a vásárlók kilétét is, de a nyomozás érdekében neveiket még nem hozták nyilvánosságra. Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy egy gramm uránizotópért 3,5 ezer dollárt szerettek volna kapni, vagyis összesen közel 1,7 millió dollárt.

Ukrajna szlovákiai nagykövetségének értesülései szerint az ukrán állampolgárságú férfi beregszászi illetőségű. Mindhárom csempészt letartóztatták, a szlovákiai Besztercebányán tartják fogva őket.

Sajnos nem ez volt az egyedüli eset, amikor felelőtlen egyének ilyen veszélyes portékát akartak átcsempészni a határon. 1999-ben Beregszászon két örmény nemzetiségű orosz állampolgárt tartóztattak le, akik 24 kilogramm urán-235 és urán-238 izotópra kerestek vevőket. A nyomozás során kiderült, hogy a két orosz állampolgár egy Krasznojarszk közelében fekvő ércdúsító üzemben szerezte be veszélyes portékáját, melyet egy közönséges bőröndbe helyezett, saját maguk által fabrikált konténerben hoztak Kárpátaljára és hosszabb ideig szállodai szobájukban ágyuk alatt tartották. Mindketten súlyos sugárfertőzést szenvedtek. Tettükért a bíróság 2000 tavaszán hétévi börtönbüntetésre ítélte őket. Sajnos akkor mintegy 2,5 kilogramm uránizotópot nem találtak meg.

Kárpátinfo hetilap