Mindenképpen megtartják alternatív határnyitó ünnepségüket a civilek a két Komárom közti hídon december 20-án – erősítették meg lapunknak az után, hogy heves politikai kereszttűz alá került a szervezésben részt vevő két helyi önkormányzati képviselő. A másfél ezernél is több diákból álló élő lánc szervezése ma folytatódik.
.

Múlt héten megírtuk, hogy önkormányzati képviselők a schengeni határnyitás alkalmából a december 21-i hivatalos ünnepség előtt a határnyitás tényleges időpontjára, december 20-án éjfélre alternatív civil ünnepséget szerveznek a két Komárom lakosságának. A szervezők szerint az emberek nem szeretnék, ha ezt az ünnepet is kisajátítaná a pártpolitika, ezért nem látják szívesen városukban Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt. A bejelentés érzékenyen érintette a két város vezetését, ugyanis indulatos nyilatkozatukból az derül ki, hogy Zatykó János komáromi (MSZP) és Bastrnák Tibor (független) révkomáromi polgármestert nagyon felháborították a történtek. A polgármesterek szerint a két város lakosainak nevében sem Molnár Attila komáromi, sem Petheő Attila révkomáromi önkormányzati képviselő nem nyilatkozhat.

A két vezető igyekezett cáfolni, hogy szóba került volna a kormányfő meghívása az ünnepségre.

Lapunkat azóta megkeresték más szervezők is. A várható retorzióktól tartva, névtelenséget kérő informátoraink felhívták figyelmünket, hogy a 2004. december 5-i, kettős állampolgárságról tartott magyarországi népszavazás idején Zatykó János komáromi polgármester ugyanannak a pártnak volt a tagja, amelynek a kettős állampolgárság ellen kampányoló Gyurcsány Ferenc. Akkor egyikük sem kardoskodott Komárom testvérvárosa, Révkomárom (Komárno) magyar nemzetiségű polgárainak magyar állampolgársága mellett. Most viszont az európai históriás könyvek hasábjaira mindketten odatolakodnának azzal, hogy egy történelmi esemény erősen elkötelezett zászlóvivőiként pártpolitikát csinálnának a határnyitásból – emelték ki. Hasonlóan szomorúnak tartják az emberek, hogy Révkomárom MKP ellenében induló jelenlegi polgármestere a 2006-os magyarországi országgyűlési választások alkalmával a felvidéki városrész magyarjaitól elforduló Zatykót támogatta a szocialista polgármester kampányán.

Duray Miklós egyetért azokkal, akik szerint a december 20-i határnyitás nem az államok és a kormányok ünnepe, hanem a polgároké, hiszen az embereknek lesz megkönnyebbülés, ha megszűnik az államhatár elválasztó jellege. Az MKP elnökségi tagja emlékeztetett rá: Gyurcsány Ferenc három évvel ezelőtt, a kettős állampolgárságról rendezett magyarországi népszavazáson még azzal rémisztgetett, hogy ha állampolgárságot kaphat minden felvidéki magyar, akkor nyolcszázezren tódulhatnak majd Magyarországra, veszélyeztetve a nyugdíjak kifizetését. Ha akkor nem támogatta, hogy a határon kívül rekedő magyarok emelt fővel léphessék át a határt, akkor most semmi oka nincs ott lennie a határnyitáson – mondta a felvidéki politikus.

Turi Bálint, a komáromi Kultsár István Szakközépiskola iskolaigazgatója elmondta, függetlenül attól, hogy éles politikai vita bontakozott ki a két Komáromban a határnyitás ünneplésének módjáról, ő és a civil kezdeményezést támogató kollégái is továbbra is szeretnék emlékezetessé tenni ezt a napot a diákoknak. Az emberek közül sokan még most sincsenek tudatában annak, hogy mennyire fontos esemény lesz a december 20-i. “Még az uniós csatlakozásnál is fontosabb nekünk, polgároknak, amikor kézzelfoghatóvá válik az államhatárok légiesülése” – mondta az igazgató. Azért támogatja a diákok élő láncát, mert így tehető valóban emlékezetessé ez a történelmi nap.

Nagyjából ezerhatszáz diákra számítanak az eredetileg a Rákóczi Szövetség által kezdeményezett élő láncos demonstráción, és minden résztvevő díszes emléklapot kap. Kérdésünkre, hogy mi történne, ha a komáromi polgármester megtiltaná a város irányítása alá tartozó általános iskoláknak a részvételt az alternatív ünnepségen, Turi az mondta: “Ha ezzel nem zavar másokat, minden civilnek joga úgy ünnepelni, ahogy neki tetszik. Ha a polgármester mégis megtiltja a gyerekek részvételét, akkor meghiúsul az élő lánc, de a tiltás okát mindenképp meg kell magyaráznia az embereknek.”

Varjú Frigyes, Magyar Hírlap