Két aláírásgyűjtési akcióba kezdett az Amnesty International: egy kínai fogoly és a szlovákiai roma gyerekek érdekében. Az emberi jogi szervezet eddig a nők elleni erőszak visszaszorításáért kampányolt.

Az Amnesty International munkatársa az InfoRádiónak elmondta: Magyarországon nem kapnak a nők megfelelő védelmet, komoly problémát okoz a családon belüli és a nemi erőszak, illetve az emberkereskedelem és prostitúcióra való kényszerítés.
Aláírásgyűjtési akciót kezdett az Amnesty International egy kínai fogoly kiszabadítása érdekében, akit a Kínai Népköztársaságban két és fél éves börtönbüntetésre ítéltek, amiért a szabad vallásgyakorláshoz fűződő jogát gyakorolta – mondta az InfoRádiónak Nagyházi Linda kampánykoordinátor.
Ugyancsak aláírásgyűjtésbe kezdett az Amnesty International a szlovákiai roma gyermekek érdekében; őket speciális osztályokban helyezik el az iskolákban, illetve diszkriminálják az oktatásban. Az emberi jogi szervezet ezen a gyakorlaton szeretne változtatni – közölte Nagyházi Linda.
Az Amnesty International kampánykoordinátora hozzátette: hétfőn, az Emberi Jogi Világnapon ér véget az a tizenhat napos akció, amelynek során a szervezet a nők elleni erőszak visszaszorításának fontosságára hívta fel a figyelmet.
Az akció a globális problémák – a nők nemi szervének megcsonkítása, vagy a szelektív abortusz – mellett a Magyarországon is komoly gondot okozó kérdésekről szólt: a családon belüli, illetve a nők elleni erőszakról, valamint az emberkereskedelemről, és a prostitúcióra való kényszerítésről – mondta az Amnesty International munkatársa.
Magyarországon a nők nem kapnak védelmet, nincs megfelelő törvényi szabályozás, egy munkacsoport azonban dolgozik a probléma megoldásán, egy új törvényi javaslatot igyekszik elkészíteni; az előkészületekben részt vesz az Amnesty International is – közölte Nagyházi Linda.
inforadio.hu