A szlovák kormányfő szerint csak tárgyalással lehet javítani a Szlovákia és Magyarország közti viszonyt. Egy felvidéki magyar nyelvű internetes oldal az állami hírügynökséget idézve azt írta szerdán, hogy Robert Fico optimistán nyilatkozott a két ország kapcsolatáról.

A politikus azt nyilatkozta a TASR-nak, hogy a kialakult feszültségekről egyeztetni kell és meg kell azokat szüntetni. Hozzátette: Budapestnek rendkívül fontos kérdés a határon túli magyarok helyzete, ez pedig kihat Magyarország Szlovákiával szembeni viselkedésére is.

A kormányfő kijelentette: „készen állunk arra, hogy bárhol, bármiről tárgyaljunk magyar kollégákkal”. Elmondta azt is, hogy Szlovákiába várják Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, valamint, hogy a kétoldalú találkozónak „lesz értelme”. Hozzátette: „hiszen szomszédok vagyunk, akik megszüntetik a határokat és hidakat emelnek az Ipoly folyón”.

A miniszterelnök úgy vélte, hogy kormánya Pozsonyban mindent megtesz azért, hogy a politikusok közti feszültség ne terjedjen át az egyszerű polgárokra. Fico kiemelte, hogy a kabinet saját tartalékaiból biztosít pénzt a magyar és más kisebbségi nyelveken is sugárzó közszolgálati Pátria Rádió finanszírozásához.

FH