Szlovákia már 2007 első negyedében teljesítette azt az EU-nak tett ígéretét, hogy a bioüzemanyagok arányát két százalékra növelje az üzemanyagpiacon 2007 végéig – jelentette a Hospodárske noviny.

Szlovákia így – a lap szerint – az első a Visegrádi Négyek országai közül, amely átfogóan elterjesztette a bioadalékokat az üzemanyagban.

2001 óta Szlovákia több mint hétszeresére növelte repcetermelését, de a termelt bioüzemanyag szinte egészét Németországba és Ausztriába exportálta – közölte a szlovák olajtermelők szövetségének vezetője.

Az uniós irányelvek szerint Szlovákiának 2010-ig a teljes üzemanyag-forgalmazáson belül 6 százalékra kell növelnie a bioüzemanyagok arányát. A szlovák mezőgazdasági minisztérium szerint az ország potenciálisan képes ezt teljesíteni, de segítségre van szüksége.

MTI, Privátbankár