Tolcsvay Mária Evangéliumában két útszéli csavargó, pontosabban két besúgó énekel Jézusról. Amikor elterjedt a hír a Megváltó fellépéséről, felszedték a róla szóló kósza híreket a nép között és elhatározták, hogy jelentik megbízóiknak.

A szélhámosok kölcsönösen megállapítják: „Én nem tudom, hogy ki ez és nem tudom, hogy mi ez. De azt tudom, hogy nekünk ez nem kell. Megfeszítik, nem vitás, nem kell ide Messiás! Nem kell, nem kell, nem kell Messiás!”

Sokan ma is tiltakoznak: „Karácsony, kis Jézus, üres romantika. Nem kell ez a mai embernek! Magunkat kell megváltanunk. Semmi szükség a Messiásra!” Gondolkodjunk el, mit hozott nekünk a Megváltó? Kell-e ünnepelnünk ma Karácsonyt?

Mit hozott nekünk a megváltó?
Reményt. Ez ma a legnagyobb hiánycikk. Jellemző ránk a sötéten látás, panaszkodás, reménytelenség. Pedig igaza lehet annak a filozófusnak, aki kijelentette: „Láttam katonákat. Három hétig kibírták élelem nélkül. Láttam sivatagi utazókat. Három napig kibírták víz nélkül. De remény nélkül három percig sem bírja ki az ember.”

Jean Paul Sartre, francia író német hadifogságban írta meg Karácsonyi misztériumjátékát. Fogolytársai elő is adták a lágerben. A történet Betlehemben játszódik Jézus születésének idején. Betlehem bírája, Barjona elkeseredésében megesketi a férfiakat, hogy nem nemzenek többé gyermeket. Így tiltakoznak a kegyetlen sors ellen. A második felvonásban Barjona felesége, Sára, tudtára adja férjének, hogy gyermeket vár. A bíró rá akarja venni feleségét, vetesse el. A harmadik felvonásban angyalok hírül adják a pásztoroknak: megszületett a Messiás. Betlehem megindul a barlangistálló felé. Barjona elhatározza, hogy megöli a Gyermeket. Az egyik napkeleti bölcs megmagyarázza neki: ha Isten Egyszülött Fia beleszületett a földi létbe, akkor az életnek kell, hogy legyen értelme. Akkor van remény az ember számára. Barjona lebocsátja karját és leborul a jászol előtt. Sárát is arra buzdítja, szülje meg gyermeküket. Az utolsó szavak a reményt hirdetik a foglyoknak: „örüljetek, bajtársaim, mert karácsonykor kigyulladt a remény csillaga a sebesülteknek, foglyoknak, minden jóakaratú embernek!”

A remény azt jelenti: van értelme az életnek. A bajok, tragédiák, kudarcok ellenére érdemes élni. Ezt a reményt karácsony hozta el nekünk. A Mindenható Istennél ugyanis nem feltételezhetünk értelmetlenséget. Ha ezt a világot nem lett volna érdemes megteremteni, akkor az Isten nem teremtette volna meg. Ha ezt a földi életet nem lenne érdemes leélni, akkor Isten nem született volna bele a mi történelmünkbe. Amikor Jézus vállalta sorsunkat, ezzel igazolta, hogy Ő olyan fantáziát lát az emberi életben, amelyet érdemesnek tart magára venni. Méghozzá olyan életet vett magára, amely Betlehemben egy istállóban kezdődött és a Kálvárián a kereszten végződött. És erre utolsó percében nem azt kiáltotta: „Kár volt!”, hanem azt, hogy „Beteljesedett!” Vagyis életéből nem hiányzik semmi, teljes.

Sokan ennek ellenére legyintenek: „Ugyan mi változott Krisztus születése óta? Ma is van betegség, nyomor, igazságtalanság, háború.” És mégis. Valami lényegesen megváltozott.

A fogorvosi váróban dagadt arccal ül a sok beteg. Az asszisztensnő megjelenik az ajtóban, megrázza fejét és azt mondja: „Menjenek haza. Semmi értelme a várakozásnak. A doktor úr ma nem rendel!” A rendelő ajtaja becsukódik. Kész. Vége. Nincs több remény. De lehetséges egy másik változat is. Fehér köpenyében maga az orvos lép be. Mosolyogva bólint: „Tudom, hogy rosszul érzik magukat. De nyugodjanak meg. Mindenki sorra kerül. Ma este fájdalom nélkül megy haza mindegyikük.” Most már nyitva marad az ajtó. Van remény. A szenvedő várakozók tudják, hogy eljön számukra a szabadulás. – Az első karácsonykor belépett az emberiség várótermébe a Nagy Orvos. És Betlehem óta minden betegségre van orvosság. Minden sötétségre gyúlt világosság. És minden kilátástalan helyzetben van remény.

Jövőt. Kolbe atya a bunkerben hallotta, hogy a rabok sírtak, kiáltoztak, panaszkodtak: „ „Elvesztettük a hazánkat, szeretteinket, javainkat és most életünket is elveszítjük. Vége mindennek. Egy nyugodt ember van közöttük: a pap. Szólni kezd hozzájuk: „Gondoljatok arra: Nekünk van egy hazánk, amit nem vesztettünk el: az égi haza. Van egy Atyánk, a Mennyei, aki vár ránk. Vannak javaink, amelyeket rozsda és moly nem emészt meg. És van egy életünk, amely örök. Isten megígérte ezt a jövőt, amely ránk vár. Ő nem csap be minket.” A rabok megkérdezték: „Honnét meríted az örök jövőbe horgonyzó biztonságod?” „2000 éve eljött közénk Valaki. Megszületett köztünk, tanított minket. Alagútnak nevezte ezt a bunkert, ahonnét Ő maga vezet majd országába.” És a foglyok megváltoztak. A kétségbeesést felváltotta a remény, a rettegést a nyugalom, a félelmet a bátorság, a földi értékekbe való kapaszkodást az égi ország várása. Karácsony óta mi az abszolút jövőben bízunk!

Életcélt. Az Ifjúsági Magazin riportere interjút készített a punkok ideológusával: mit tartanak az élet értelmének? „Azt, hogy nincs értelme.” Az atomháborút úgysem lehet elkerülni. A világ öngyilkosságra készül. Nincs értelme sem a tiltakozásnak, sem a politizálásnak. Nem érdemes tanulni, sem dolgozni. Nincs jövő, nem lebeg előttünk cél. Olyan az életünk, mint Sziszifusznak a munkája. Nagy követ kellett felgörgetnie a hegyre, de a cél előtt mindig visszazuhant a völgybe. Az élet küzdelem, de nem jutunk célba.

Kerekes Károly zirci főapát versben fogalmazza meg karácsony bölcsességét számunkra, a betlehemi kis Jézust szólaltatja meg, aki elárulja megtestesülésének igazi okát: Arról beszél nekem a betlehemi éj, hogy nagyon értékes lehet az életünk. // Hisz érte földre szállt a Második Személy, a Fiú Isten, s így szólt nekünk: // Mit gondolsz, otthagynám én mennyországomat, ha nem tudnám, hogy arcod míly nemes. // Oly szép a föld, az emberek és a gondolat, karácsonyból tudd meg, hogy élni érdemes!

Papini Krisztus története végén megható imával fordul Jézus felé: Szükségünk van rád, csak rád és senki másra. Azoknak is, akik tudják, még inkább, akik nem tudják. Ámen.

Hajnal Róbert/Magyar Kurír