Nem tartható fenn örökké a szlovák Smer elleni büntetés az Európai Szocialista Pártban (PES) – mondta Fazakas Szabolcs. Az európai szocialista képviselő szerint a rasszista, magyargyűlölő Ján Slota pártjával koalícióban kormányzó Smer többször bizonyította, hogy a PES számára elfogadható irányt képvisel.

„Amennyiben a Smernek sikerül meggyőzni az európai szocialistákat, hogy a számunkra elfogadhatatlan pártok ugyan a koalícióját képezik, de ott nem kapnak az általuk képviselt elvek akkora szerepet, hogy az a kormányzati munkában érvényesüljön, akkor szerintem a csatlakozási tárgyalások felfüggesztése örökre nem húzódhat el” – mondta Fazakas Szabolcs (MSZP).

Az EP-képviselő hangsúlyozta: a Smer az elmúlt fél évben sokszor bizonyította, hogy az európai szocialisták számára elfogadható irányt képvisel. A szlovák miniszterelnök kormányzati politikája összhangban áll a PES főbb irányvonalaival – tette hozzá. Az európai szocialisták és a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) közötti együttműködés 2006 októberében szakadt meg, mert Fico pártja koalícióra lépett a szélsőséges, rasszista nézetektől sem mentes Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártjával (SNS).

Koszovó jövőjével kapcsolatban Fazakas hangsúlyozta: mivel az Európai Uniónak nincs egységes álláspontja, sem az Európai Parlamentnek, sem Magyarországnak nem feladata, hogy zászlóvivő legyen a tartomány független államként való elismerésében. A politikus szerint a mostani szlovén elnökség a koszovói kérdés megoldása miatt is mérföldkő lesz. Szlovéniának különösen nagy szerep jut a horvát csatlakozási tárgyalások felgyorsításában is. Ez sem lesz könnyű a szlovénoknak, akiknek számos kérdésben feszült a viszonyuk a horvátokkal – húzta alá.

MTI, FN, FelvidékMa