A Dzurinda-kormány 2002 és 2006 között bevezette a vizit-, ágy- és receptdíjat, az utána következő jobbközép kormány azonban eltörölte ezt az intézkedést, és a hálapénz kultúrája továbbra is virágzik Szlovákiában. Akár öt évre is rács mögé kerülhet egy orvos Szlovákiában, mert pénzért gyorsabb csípőműtétet és jobb minőségű protézist ígért a páciensének. Az 58 éves szakorvos részletekben át is vett százezer koronát, vagyis nagyjából 750 ezer forintnak megfelelő összeget. Nemcsak azt ígérte meg, hogy előbbre hozza az augusztusra tervezett operációt, hanem azt is, hogy jobb csípőprotézist intéz el a nőnek, mint amilyet eredetileg felírhattak volna neki.

Arról, hogy végül is valóban közbenjárt-e a specialista, egyelőre nem ad tájékoztatást a szlovák rendőrség korrupcióellenes hivatala. Ha a férfi bűnösnek bizonyul, százezer koronáért egy időre nemcsak a praxisának mondhat búcsút, hanem akár a szabadságának is.

A paraszolvencia ellen korábban Szlovákiában is a vizit-, ágy- és receptdíj bevezetésével akarták felvenni a harcot. Ezeket a díjakat Mikuláš Dzurinda 2002 és 2006 közti második jobbközép reformkormánya vezette be, de a 2006-ban hatalomra került szociáldemokrata Robert Fico miniszterelnök eltöröltette a vizit- és az ágydíjat, valamint húszról öt koronára (tehát nem egész negyven forintra) csökkentette a receptdíjat. A hálapénz pedig továbbra is mindennapos gyakorlat a szlovákiai egészségügyben.
fh.ju