MintaképElkészült a szociális tárca elemzése a nyugdíj-rendszerről. Viera Tomanová a dokumentumban elsősorban azt taglalja, kiknek előnyös, és kiknek hátrányos a magánnyugdíj-takarékosság. A folyósított nyugdíj összegére a jövőben is számos olyan tényező hat majd, amelyet nehéz előre pontosan meghatározni. A 2. pillér, tehát a magánnyugdíjszámla előnyei és hátrányai is csak becsülhetők a minisztérium elemzése szerint. A nyugdíjtakarékosságot illetően azonban az elemzés leszögezi: egyértelműen annak előnyös, aki több évtizedig takarékoskodik ilyen formában. A modellszámítások alapján az első 15-20 évben nyugdíjba vonulóknak irreálisan magas hozam mellett lehetne több nyugdíjuk a két forrásból, mint az első, szolidáris pillérből. A 47 éven felülieknek hát nem igazán éri meg a magán nyugdíjpénztárakban takarékoskodni, mivel a nyugdíjszámlájukon összegyűlt megtakarításra a valorizációs mechanizmusok nem vonatkoznak. Esetükben a nyugdíjjáruléknak csak a Szociális Biztosító által folyósított része növekszik majd a valorizáció mértékével, a másik fele változatlan marad. A 2. pillérből folyósított járadék jobban ki van téve a gazdasági és pénzpiaci mozgásoknak is a tárca elemzése szerint, párhuzamosan semmilyen minimális összeget nem garantál, és csökkenni fog az átlagéletkor növekedésének következtében. Előnye, hogy nincs rá hatással a népességfogyás, hogy az összegyűlt pénz örökölhető, illetve hogy a tőzsdei kockázat a nemzetközi befektetésekkel csökkenthető. A tárca szerint az első pillér hátránya, hogy ki van téve a demográfiai mutatók alakulásának, tehát ha kevés lesz a befizető, a kifizetésre kerülő nyugdíjak összege is csökkenhet. Nem örökölhetik az ide befizetett pénzt a hozzátartozók abban az esetben sem, ha özvegyi vagy árvajáradékra nem keletkezik igényük. Az elemzés tartalmazza, hogy magasabb nyugdíjra a fiatalabb nemzedékeknek is csak akkor van kilátásuk a kétpilléres rendszerből, ha jövedelmük eléri vagy meghaladja az átlagkereset szintjét. Tehát a második pillér nem olyan borzasztó, mint a propaganda hirdeti, de azt sem jelenti, hogy öreg napjaira meggazdagodik általa az ember.

Pátria Rádió, gyr