Mintakép

Az európai uniós csatlakozást követően bizonyos megtorpanás, sőt egyes új EU-országokban visszarendeződés következett be a demokrácia és a kisebbségi jogok tekintetében – állapították meg európai parlamenti képviselők és szakértők azon a konferencián, amelyet a szocialista EP-frakció Szlovákia-munkacsoportjának keretében rendeztek Bécsben Demokrácia, Populizmusok, Kisebbségi Jogok címmel.

Mint a MTI brüsszeli irodájához pénteken eljuttatott MSZP-közleményből kiderül, Tabajdi Csaba, a párt EP-delegációjának vezetője felszólalásában elmondta, hogy a csatlakozás után kicsit kiengedtek ezek az országok, alábbhagyott a reformkényszer. Ugyanakkor a populizmus és a nacionalista szélsőségek a nyugat-európai országokban is megerősödtek.

– Rendkívül aggasztó tendencia, hogy magukat mérsékeltnek mondó pártok, mint a szlovákiai Smer, vagy a Fidesz populista politikát folytatnak és flörtölnek vagy ágyba is bújnak a szélsőségesekkel – idézte a közlemény Tabajdit.

Külön foglalkoztak a vezető szlovákiai kormánypárt, a Smer és a szlovákiai kisebbség helyzetével. Peter Weiss szlovák politikus, az egyik baloldali párt korábbi elnöke “megismételte támadásait az MKP ellen, megpróbálva azt szélsőséges jobboldali pártként beállítani, mintha Bugár Béla után az MKP jelenlegi elnöke Csáky Pál Duray Miklós politikai foglya lenne”. Tabajdi “rávilágított, hogy ez a szokásos politikai ellenségkép-gyártás része, hogy vannak jó és rossz magyar vezetők”.

Tabajdi a szlovákiai helyzet kapcsán felhívta a figyelmet, hogy a szélsőséges SNS párt részvétele a kormányban önmagában ellentétes az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) statútumával. Ráadásul “a novemberi pozsonyi munkacsoport-látogatás óta kevés az érdemi javulás az országban, sőt több tekintetben a helyzet tovább romlott. Nem szűnik a gyűlöletbeszéd, a kisebbség és magyarellenes kijelentések mindennaposak, és rendkívül aggasztó fejlemény például Nagy Ildikó, a Pátria Rádió magyar nyelvű adása igazgatójának eltávolítása”.

Bejelentették, hogy a Smer tagjelölti viszonyával kapcsolatos döntést február 13-14-én fogja meghozni az ESZP elnöksége. Tabajdi elmondta, hogy noha kevés érv szól a Smer visszavétele mellett, nem zárható ki, hogy februárban az ESZP pozitív jelzést kíván adni a szlovákiai vezető kormánypárt számára.

MR1