A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt elnöke, Mikuláš Dzurinda rendet szeretne tenni a pártján belül. Ennek érdekében – miután a párt soraiból kizárták az Eljött az idő felhívás 14 aláíróját – úgy döntött, megváltoztatja a párt alapszabályzatát.

A párt központi irodájába tegnap találkozóra hívta meg a megszüntetett pozsonyi szervezetek képviselőit, hogy közösen vitassák meg a párton belül kialakult helyzetet.

A résztvevők zárt ajtók mögött tanácskoztak mintegy két órán keresztül. Az eredménnyel a párt első embere, Mikuláš Dzurinda elégedett volt. Ennek ellenére mégis úgy döntött, megváltoztatja a párt alapszabályzatát, annak tartalmát azonban nem árulta el. Arra a kérdésre sem adott kielégítő választ, hogy a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió elnöke miért oszlatta fel a párt pozsonyi kerületének alapszervezeteit.

TA3, Felvidék Ma, sk