Mától ismét vannak orvosi körzetek. Az Egészségügyi Minisztérium erre vonatkozó rendelete értelmében az orvos már nem utasíthatja el a lakhelye alapján hozzá tartozó beteget, akit ugyanakkor a szabad orvosválasztás lehetőségétől sem foszt meg a jogszabály.

Visszaálltak az orvosi körzetek, ami nem jelenti azt, hogy más körzetből nem járhatnak át a megszokott háziorvosukhoz, nőgyógyászukhoz vagy fogorvosukhoz a betegek. A törvény értelmében a körzetek határait a megyei önkormányzatok jelölték ki, a korábbi gyakorlatból kiindulva. Persze a változtatásokat indokolt esetben nem zárták ki. Az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatása szerint mától az ellátásnak az új rend szerint, zökkenőmentesen kellene történnie, hiszen a váltásra mindenütt felkészültek. Az Orvosi Kamara elnöke, Milan Dragula sem tud semmilyen problémáról a körzetek kialakítása kapcsán.
Hugyivár Imre gyakorló körzeti orvos, a Magyar Koalíció Pártjának egészségügyi alelnöke úgy véli, felesleges, előkészítetlen lépés történt.
„Ez a lépés a következő abban a sorban amivel az új kormányzat szeretné felszámolni azt a működő rendszert, amit kialakítottak az előző kormányciklusban. A beutalókat egy felesleges, megalapozotlan és semmivel sem indokolható lépésnek tartom. Huszonöt éve dolgozom körzeti orvosként, de egy betegnél sem fordult elő, hogy visszautasították volna vagy nem látták volna el. Szerencse, hogy a szabad orvosválasztás, – ami szintén egy nagyon fontos elv – megmaradt. A legnagyobb baj viszont az, hogy ezt a lépést szakmailag nem készítették elő. Ma már április elseje van, de a körzeti orvosok nem tudnak semmit, hogy a körzetük mennyiben változott. Egy héttel ezelőtt az Orvosi Kamara megyei jelöltgyűlésén vettem részt, ott is méltatlankodtunk, mert a megye ezzel kapcsolatban nem hívott össze semmiféle tájékoztatást. A kérdés tehát a mai napig nincs megoldva, hiszen az orvosok nem tudják, hogy miben változott meg a körzetük” – nyilatkozta Hugyivár Imre az MKP egészségügyi alelnöke

Pátria, Felvidék Ma, sk, kj