Magyar tőke a szlovák Hegyalján. Újabb magyar-szlovák meccs zajlott Tokaj körül a szlovák fél névhasználati jogáról. Megállapodás nem született, így megmarad az indokolatlanul lenézett Tokajský bor. Igaz, részben ezt is magyarok gyártják, és a magyar országi tőke a szlovák Hegyalján terjeszkedik.
„A kettős állampolgárságról szóló népszavazás után az anyaország másodszor is megtagadott minket” – mondja Csizmadia Albert, a Sátoraljaújhelytől 15 kilométerre fekvő szlovákiai Bári polgármestere, felemlegetve a Tokaj név körüli magyar-szlovák jogvitát. Íróasztalán régi iratok fénymásolatai: 1296 óta termesztenek bort a faluban. „A magyar fél – szörnyű, hogy így kell fogalmaznom, hiszen 89 százalékban magyarok lakják a falut – állandóan az 1908-as bortörvényre hivatkozik. Azt állítja, hogy csak az abban felsorolt települések tartozhatnak a tokaji borvidékhez. Bári valóban kimaradt a törvényből, de ennek az az oka, hogy az itteni kisbirtokosok a magas adók miatt annak idején nem regisztráltatták magukat borászként. A Bári körüli egykori nagybirtokosi területek ezért bekerültek a bortörvénybe, mi viszont nem. Miért kellene száz év után is büntetni a ma élőket?” – kérdezi.
Ragaszkodása érthető, hiszen a tokaji névre alapozott borászat a szlovákiai Hegyalja egyetlen lehetséges kitörési pontja. A „tátrai tigris” itt még nem bizonyított: a vidék szomorú és tönkretett, a falvak a borsodi iparvidék magukra hagyott településeire emlékeztetnek. A magyarság elvándorlása évtizedek óta jelentős. Az érintett hét falu közül Szőlőske, Bári és Csarnahó magyar többségű, a Ján Slota-féle kettőskereszt-állításról elhíresült Csörgő és Nagytoronya szlovák, Kistoronya és Szlovákújhely szlovák többségű, de számottevő magyar kisebbséggel.
Föld feletti gondok
Ha a szlovákok engednek a magyarok követelésének, Bári és Csarnahó elveszítette volna a tokaji név használatának jogát, a még északabbra lévő Kistoronya – egykori nagybirtokosi területként – viszont nem. A helyszínen járva az abszurditás nyilvánvaló: ugyanaz a domblánc, ugyanaz a vulkáni talaj, ugyanazok a szőlők.
A szőlőskei főborász, Nagy Géza egyetért Csizmadia Alberttel. „Támadóan léptek fel a magyarok” – állítja a szlovák küldöttségben részt vevő gazda, aki negyven éve készíti „Tokajský” címkéjű borait. Hozzáteszi: „Technológiai és területi kérdésekről egyaránt vitáztunk, de nem született megállapodás. A magyarok ugyanis eredetileg csak három falunak akarták megengedni a névhasználatot, Szőlőskének, Szlovákújhelynek és Kistoronyának, mivel ezek szerepelnek az 1908-as bortörvényben. Később sikerült eljutnunk odáig, hogy elfogadtak volna még egy falut; a mi célunk azonban hét település, összesen 908 hektár termőterülettel.”
Összehasonlításként: a magyar oldalon a borvidék 11 ezer hektáros. „Lehetett volna az anyaországiakban némi nagyvonalúság, ezt a 908 hektárt úgysem telepítik itt be szőlővel, csak a felén termelünk” – állítja a gazda, majd egyértelművé teszi: egy magyar-szlovák focimeccsen azért a magyaroknak szurkolna. Fejünk fölött a pinceboltozaton szlovákra fordított Mikszáth-idézet: „A föld alatti világ arra való, hogy elfeledtesse a föld feletti világ gondját.”
Magyar-szlovák megegyezés hiányában a „Tokaj” nevet mindkét fél csak jelzős formában – Tokajiként, illetve Tokajskýként – használhatja. Az Európai Unió a Tokajsky formulát nem vonta meg Szlovákiától, mivel a csatlakozási szerződésben szerepel, hogy a borvidék egy része átnyúlik a szomszéd állam területére. Igazi megegyezési kényszer azért sem volt, mert a szlovák piacon a Tokajský elfogadott márkanév. A Nagy Géza-féle borászat 600-1000 hektoliter közti éves bortermelésének 95 százalékát Szlovákiában értékesíti. Magyarországgal állandó a technológiai kapcsolat; a borfajták ugyanolyanok, az aszú itt sem roszszabb, a tölgyfa hordók az egyik magyarországi mintaborászat, az Oremus pincéjéből kerültek Szőlőskére.
És mi van Szőlőskén túl? Jelenleg tíz nagyobb borászat működik a szlovákiai Hegyalján, többségük a félig magyar Kistoronyán. A nagy pincészetek többsége szlovák tulajdonú, de a kisbeszállítók jelentős része magyar. Ritka az olyan család, amelynek ne volna saját szőlője, és gyakran még a Kassára vagy Királyhelmecre elköltözött fiatalok is hazajárnak művelni a családi dűlőt.
Hegedűs a dombtetőn
A szocializmus idején a csehszlovák állam létrehozta a Tokaji Állami Gazdaságot, amely egészen az 1990-es évekig a dűlők nagy részének tulajdonosa volt. A Meciar-kormány alatt nem engedték be az olasz, francia, német cégeket – sok föld került viszont a hatalom köreihez tartozó, nem helyben lakó tulajdonosokhoz -, ezért Szlovákiában a közelmúltig nem jöttek létre olyan mintagazdaságok, mint idehaza a Disznókő vagy a Degenfeld. Ugyanakkor az elmúlt két-három évben megindult a magyarországi szabályozáshoz igazodó jogi környezet kialakítása.
Az első igazi, tokaji minőségű mintagazdaságot a szlovák oldalon is magyar befektetők építik fel. A Szőlőske feletti dombon az utolsó simításokat végzik az egyelőre névtelen borászat épületén. Az elegáns, kőburkolatos borház ötszintes, földbe vájt üzemet rejt, a legmodernebb olasz gépekkel. A mélyben a rózsaszín vulkáni tufába 550 méter hosszú pincerendszert vájtak: a boltíves folyosókat, a Bacchus és Szent Orbán szobrával díszített kóstolótermeket, az alagútásás közben talált, különleges obszidiánfülkét még egy provence-i gazdaság is megirigyelhetné.
„Régi álmom volt, hogy a semmiből felépítsek egy tokaji mintaborászatot, s ehhez szlovákiai helyszínt választottam. Részben mert ilyen adottságú birtok sehol nincs: a talaj és a mikroklíma egészen különleges, a teraszról egyenesen a Bodrog holtágára lehet látni” – magyarázza az itthon a Mercatus borház vezetőjeként ismert Hegedűs Zoltán, aki az Orbán-kormány alatt a Tokaj Kereskedőház Rt. vezérigazgatója volt. A másik ok a vállalkozóbarát környezet; nemcsak a szlovákiai adórendszer kedvező, hanem általában a hivatalok hozzáállása is.
A sokmilliárdos beruházás uniós és szlovák állami támogatást is kapott, hiszen a szőlőskei pincészet a legészakibb eleme lesz a hegyaljai mintagazdaságok láncolatának, és katalizátorként fog hatni a borvidék északi részének fejlődésére. A Szőlőskével szomszédos Báriban egy másik magyar cég 42 hektáros földterületet vásárolt. A szőlőtelepítés itt csak most kezdődik, de a feldolgozóüzem már 2009-ben beindulhat. A Borex nevű vállalkozást részben kelet-szlovákiai, részben dunaszerdahelyi magyarok hozták létre. Ez a borászat körülbelül ötven helybélinek adhat munkát, s ez a jelenleg húsz munkanélkülivel rendelkező Bári gondjait egy csapásra megoldaná.
Hadban a bányatervvel
Az államközi tárgyalásokon a magyar küldöttség tagjaként részt vevő Hegedűs Zoltán szerint a szlovák fél azért ragaszkodott a hét falut magában foglaló megoldáshoz, mert féltek, hogy a magyarok egyszer s mindenkorra el akarják vágni a szlovákiai borászat kifutási lehetőségeit. A magyar oldal számára viszont a piacvédelmi okok mellett azért is kínos lenne a terület bővítése, mert így nehezebb volna elutasítani a tokajiságra pályázó magyarországi határtelepüléseket, például a magát borászfaluként meghatározó, de a borvidék területén kívül eső Megyaszót.
A Hegedűs-féle borászat a tervek szerint meghonosítaná az ezen a területen egyelőre ismeretlen minőségi borturizmust, mivel a vidék gazdag a magyarok számára sokat jelentő látnivalókban Rákóczi borsi szülőházától a Bánk bánban szereplő pilisi erdőig, ahol Gertrudist megölték. Számítanak ugyanakkor a Tokajhoz hagyományosan kötődő lengyelekre és a Szlovákiában megtelepedett külföldiekre is.
A festői dombok közt megbújó falvakat azonban halálos veszedelem fenyegeti. Bári határában jelentős perlitvagyon rejtőzik, melynek kiaknázásához a megyei bányászati hivatal hozzájárult. A falu évek óta küzd az egész tájat pusztulásra ítélő terv ellen. Ha sikerült volna a két országnak az egységes borvidék létrehozásáról megállapodnia, akkor a világörökségi védelmet automatikusan kiterjesztették volna a szlovákiai Hegyalja területére is – fegyvert adva a kártékony bányaterv ellenzőinek kezébe.
Zsuppán András, Heti Válasz
