A Smer már ellenzékben is bírálta a Gázművek privatizációját, állítván, hogy az állam az előnytelen szerződés révén milliárdoktól esett el.

Magyarán, áron alul, mindössze 2,7 milliárd dolláért adták el a vállalat részvényeinek 49 százalékát. A kormány február 20-án hozott határozata értelmében a magánosítás dokumentációját a gazdasági minisztérium vizsgálat céljából átadta az Állami Számvevőszéknek. A számvevőszéki jelentést a szaktárca elemezte, azt vizsgálva, utalnak-e jelek esetleges visszaélésekre, bűncselekmény elkövetésére. És miután a gazdasági minisztérium szakértői úgy ítélték meg, történhetett bűncselekemény, hiszen több törvényt is megsértettek a privatizáció során, az ügyészséghez fordultak. Most már a hatóság feladata kideríteni, bekövetkezhet-e a büntetőjogi felelősségre vonás. Az esettel a kormány holnapi ülése is foglalkozik. Megvitatják a gazdasági minisztérium jogi elemzését, amely szerint a Dzurinda-kormány idején történt privatizáció bírósági úton nem támadható meg. A minisztérium javaslata a büntetőjogi eljárás kezdeményezése, amely már meg is történt.

Pátria, Felvidék Ma, kj