A következő iskolaévben, köszönhetően a Nemzeti Ösztöndíjprogramnak, 91 szlovák állampolgár vehet részt külföldi részképzésen vagy pedig kutatómunkában, mégpedig a világ 25 országában.

Külföldi részképzés vagy kutatómunka lehetősége iránt a 2008/2009-es iskolaévben összesen 200 szlovák állampolgár érdeklődött, akik a világ 33 országának valamelyikébe szerettek volna eljutni.

A legtöbben Ausztriába, Csehországba, Franciaországba, Nagy-Britanniába és Németországba terveztek részképzést vagy pedig tanulmányúttal összekötött kutatómunkát.
A Nemzeti Ösztöndíjprogram koordinátora, Michal Fedák a sajtó munkatársainak elmondta, hogy az ösztöndíjprogramban sikeresen pályázók 63 %-a technikai vagy pedig temészettudományi végzettséggel rendelkezik, ami megfelel annak a jövőbeni stratégiának, mely szerint az állam elsősorban ezeket a szakokat szeretné kiemelt módon támogatni.
Az ösztöndíjprogramot egyébként 2005-ben hozta létre a szlovák kormány, így ebben az évben már ötödik alkalommal pályázahattak az érdeklődők.

TASR, Felvidék Ma