Felmentette a Pozsonyi Kerületi Bíróság hétfőn a Szlovák Testvéri Közösség (SP) nevű szélsőséges szlovák szervezet egyik élvonalbeli tagját, akit azzal gyanúsítottak, hogy egy pozsonyi villamosan bántalmazott egy roma férfit.

A pártként betiltott, de civil szervezetként tovább működő szervezet tagjai a II. világháború alatt fennálló szlovák fasiszta bábállam félkatonai szervezetének egyenruháit utánzó öltözéket viselnek. Gyakran rendeznek erőfitogtató felvonulásokat szlovákiai városok főterein. Ők voltak azok, akik Rozsnyón leköpdösték Kossuth Lajos szobrát, Modor (Modra) főterén fasiszta röplapokat osztogattak, révkomáromi masírozásuk közben pedig Trianont éltetve összecsaptak a “Vesszen Trianon”-t kiáltozó Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagjaival.

A vádlott felmentését a bíróság azzal indokolta, hogy a bizonyítási eljárás során több körülmény szólt a vádlott, mint a sértett mellett. Michal L.-t a bíróság egyszer már felmentette, de az ügyész fellebbezése nyomán a fellebbviteli bíróság ítéletét semmissé nyilvánították, s most első szinten újratárgyalták az ügyet.

A vád szerint az egyik punkkoncertről hazatérő Michal L. fizikailag bántalmazta a “sötétebb bőrszínű sértettet”. A verekedés helyszínére érkező rendőrök több embert őrizetbe vettek, és a motozáskor Michal L.-nél egy horogkeresztet és a náci vezér, Rudolf Hess fényképét találták meg. A vádlott azzal védekezett, hogy a tiltott önkényuralmi jelképeket a koncerten kapta egy ismeretlen személytől, és azért fogadta el, mert érdekli őt a történelem. Azt állította, hogy a verekedésnek több, vélhetően a bőrfejűek mozgalmához tartozó résztvevője volt.

A vádlott a hétfői tárgyaláson sem volt jelen, ahogy a korábbiakon sem. A korábbi tárgyalások során valló, de névtelenségbe burkolózó koronatanú ezúttal megtagadta a vallomást, arra hivatkozva, hogy nem teljesen tartják tiszteletben inkognitóját. A TASR szlovák hírügynökség szerint azt mondta, attól tart, hogy a bíróság épületéből kilépve “mesterlövészek áldozata lesz”.

MTI, EchoTV