A filmek gyakori témája a félelem. Sokszor a címükben is szerepel: „A félelem bére”, „Túl a félelmen”, „,Rettegés az éjszakában”, „A félelem megeszi a lelket”. Nem emlegetnék annyit, ha nem lenne korunk egyik jellemző alapélménye. Még Jézus tanítványait is eltöltheti a félelem. Van-e lehetőség a félelemmentes életre? Erre a kérdésre keressük a választ az évközi 12. vasárnap olvasmányaiban.

Az apostoli egyház félelme

Az őskeresztény gyülekezeten is úrrá lett a félelem. Három forrásból fakadt szorongásuk.

Féltek a kudarctól. Úgy érezték, Jézus ügyének kilátástalan helyzete van a világban. Az apostolok a „sikerorientált” világban a szenvedő Messiást hirdették. Jézus keresztje a pogányok előtt oktalanság, a zsidóknak botrány volt. A gyűlölettel teli világban a szeretetet prédikálták. Az erkölcstelenség közepette a tisztaságot hirdették. Ráadásul teljesen eszköztelenül vágtak neki a hihetetlennek tűnő feladatnak: a világ meghódításának. Hát hogyne féltek volna a csúfos bukástól!

Féltek a nyomortól. Teljes súlyával megtapasztalták a létbizonytalanság érzését. Anyagi gondjaik voltak a vagyonközösség miatt. Amikor volt, ettek, amikor nem volt, éheztek. Nem gyűjtöttek földi kincseket, ezért gyakran megtapasztalták a nélkülözést. Ez az anyagi kiszolgáltatottság szorongással töltötte el a jeruzsálemi egyházat.

Féltek az üldözéstől. A 70-es években már a bőrükre ment a játék. A megkövezés, a lefejezés, a keresztrefeszítés réme ott lebegett előttük. Csoda, ha félelemmel teltek el miatta?

Az evangélista bátorítása

Máté ezt a keresztény közösséget akarta bátorítani. Visszaemlékezett Jézus szavaira, amelyekkel annak idején az Úr őket erősítette. A Mester mindhárom veszély ellen adott orvosságot. És most ezt Máté továbbadta a hívő közösségnek.

Ne féljenek az eredménytelenségtől. „Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s olyan titok sincs, ami ki ne tudódnék. Amit sötétben mondok nektek, azt mondjátok el fényes nappal, és amit a fületekbe súgnak, azt hirdessétek a háztetőkről!” (Mt 10, 26-27) Ezek a szavak az evangélium végső diadalát jelentik. Azt, hogy az igazságot nem lehet hosszú ideig elrejteni, elnyomni. Ne féljenek tehát – hirdeti Máté. Jézus ügye biztosan halad előre. Az evangélium pillanatnyilag titokban hangzik, sötétben hallatszik, de eljön az idő, amikor nyilvánvalóvá válik, háztetőkről fogják hirdetni. Tehát a jelenlegi parányi kezdet nem ok a csüggedésre. Nem szabad kétségbeesni, ha munkájuk eredményét még nem tapasztalják. Ahogy a felkelő Nap győz az éjszaka sötétsége fölött, úgy fog az evangélium fénye is egyszer fölragyogni.

Ne aggódjanak megélhetésük miatt. Az Atya gondviselése őrködik a tanítványok fölött. Isten gondoskodik minden teremtményéről. Még a haszontalan verebek is élvezik gondviselő jóságát, mennyivel inkább szeretett munkatársai! S ez a Gondviselés nem egy személytelen törvénynek az érvényesülése, amely előre meghatározza az ember életét, hanem az élő Istennek, a mennyei Atyának a személyes szeretete.

Az üldözéstől se féljenek. Nem tud az igazán nagy bajt okozni! Az igazi Életet az emberek nem tudják kioltani. Csak a földi egzisztenciát pusztíthatják el. Nincs az a hatalom, amely az igazi életet el tudná venni.

Bátorítás a mai egyháznak

Jézus bátorító szava a mai egyház félelmét is feloldja. Ne féljünk, ha pillanatnyilag az evangélium hirdetése csak személytől személyig terjed, ha a hitet csak kis közösség éli át. A mi feladatunk: adjuk tovább! Először családtagjainknak, azután képviseljük szomszédaink, munkatársaink körében. Nem az a döntő, hogy már most „háztetőkről” hirdessük, hanem hogy egyáltalán hirdessük! Az eredményt pedig bízzuk az Úrra!

Ne aggodalmaskodjunk az anyagi nehézségek közepette sem. Jézus nem azt mondja, hogy ne gondoskodjunk magunkról, ne törődjünk családunk jólétével. Csak azt, hogy ne aggodalmaskodjunk. Ha mindent megtettünk, dolgoztunk, intézkedtünk, akkor merjük rábízni sorsunkat a Gondviselésre. Arany János sorai csengjenek fülünkben: „Gyermekszívvel öntudatlan / Nyugszom meg a gondolatban, / Hogy övéit el nem hagyja, / Ki mindnyájunk Édesatyja.”

Az üldözéstől se féljünk. Persze régen könnyebb volt vértanúhalált vállalni. Ma vértanú életre van szükség. Mert mai ellenségeink stílust változtattak. Nem kínzással pusztítanak, hanem az eszmét akarják sárba tiporni, nevetségessé tenni.

Valaki megszámolta, hogy a Szentírásban 365-ször fordul elő különböző formában ez a kifejezés: „Ne féljetek!”, „Bátorság!”, „Bízzatok!” Mintha csak azért lenne ennyi, hogy az év minden napjára jusson belőle. Hogy ne legyen egy nap se, amikor Jézus erősítő szava nem jut el hozzánk.

Segíts, Urunk, hogy félelmünkön felülemelkedjünk, jelenléted bátorítást nyújtson, és másokban is feloldjuk a szorongás érzését. A modern ének bátorít: „Ne félj, ne aggódj, / Ne sírj, ne bánkódj, / Ha tiéd Isten, / tiéd már minden”.

Hajnal Róbert, Magyar Kurír