Magyarországon tegnap megkezdődtek, és napokig tartanak a trianoni szerződés aláírásának évfordulója alkalmából tartott megemlékezések. Több határon túli közéleti személy is részt vett valamely rendezvényen, mint pl. Duray Miklós vagy Tőkés László.

Duray Miklós Győr vendége és ünnepi szónoka volt, ahol Országzászló-emlékműavatási ünnepséget tartottak.
*
Hazugságra, elhallgatásra nem lehet építeni a jövőt, az igazság viszont meghozhatja a nyugalmat és a biztonságot – a többi között erről beszélt Tőkés László szerdán Dunavarsányban, a Trianon Emlékpark avatási ünnepségén.A királyhágó-melléki református püspök, európai parlamenti képviselő elmondta, hogy az 1920-as trianoni békediktátum jobbára ma is tabunak számít a politikai közbeszédben.
*
Trianon üzenete számunkra az, hogy megalázhatnak minket, de meg nem törhetnek – mondta Navracsics Tibor (Fidesz) Sümegen, a város Trianon emlékműve alapkövének letételekor.A 2004. december 5-i, a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazásra utalva Navracsics Tibor azt mondta: “Különös fájdalom, hogy ezúttal nem idegen hatalmak erősíttették meg velünk a trianoni békediktátumot, hanem magyar politikai pártok” – mondta a Fidesz frakcióvezetője, hozzátéve: “azért kampányoltak, hogy azt, amit Trianonban megpróbáltak a magyar nemzetre ráerőltetni, azt ezúttal a magyar nemzet önként vegye magára”. Navracsics Tibor szerint “ideiglenes csatákat” nyerhetnek, de végül “a nemzeti szolidaritás, a nemzeti együvétartozás fog győzedelmeskedni”.
*
Békéscsaba. A megyeszékhely egyik központi részén, hozzávetőleg 2000-2500 ember részvételével avatták fel szerdán kora este az első helyi Trianon-emlékművet, amelynek kezdeményezője a Polgárok Békéscsabáért Egyesület volt. Mészáros Attila alkotását mások mellett Vantara Gyula polgármester avatta fel, és megszentelték a történelmi egyházak helyi képviselői is.
*
Aránylag békésen lezajlott a Jobbik Magyarországért Mozgalom július 4-i megemlékezése a Trianoni békediktátumról. A párt szegedi szervezetének vezetői az Aradi Vértanúk terén található turul-szobor tövében mondtak beszédet egy nagyjából 50 fős tömegnek, majd az emlékezők – szervezett keretek között – átvonultak a román konzulátus épületéhez.
*
Orosházán a Történelmi emlékparkban a Jobbik Magyarország Mozgalom és a Magyar Gárda helyi szervezete rendezett megemlékezést június 4-én.
*
Emlékművet avattak Wass Albert erdélyi író tiszteletére szerdán este Alsózsolcán. Ódor Ferenc (Fidesz), a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat elnöke a rendezvényen azt mondta: a trianoni diktátumot az országra kényszerítő nemzetek a mai napig nem adták meg az elégtételt Magyarországnak.
*
Vasárnap lesz a “Nemzeti Összetartozás Napja 2008” nevű rendezvény, 12.00 – 19.00 között a budapesti Szabadság téren. Szónokai: Balczó Zoltán, Patrubány Miklós, Dósa István, Ifj. Hegedűs Loránt. 17.30-tól koncertet ad a SZKÍTIA zenekar.

(nol.hu, dunatv, fidesz.hu)