Martin Fronc (KDH) javaslatáról, mely szerint sárga színű iskolabuszok szállítanák a tanulókat az iskolába, a napokban szavaz a parlament. A benyújtott törvényjavaslat szerint az iskolabuszokkal pénzt lehetne megtakarítani, elsősorban azokon a településeken, ahol alacsony létszámú kisiskolák működnek, ráadásul a tanulók biztonságos közlekedése is megoldódhatna, legalábbis Fronc szerint.

Az iskolabuszok üzembe helyezéséről szóló törvény nemcsak a tanulók napi közlekedését hivatott szolgálni, hanem az iskolai tanításon túli egyéb más aktivitásokat is, mint például a tanulmányi versenyekre való eljutást, de az év végi kirándulások közlekedési eszközeként is ezek a sárga színű buszok szolgálnának. A buszok üzemeltetési költségeinek harmadát az adott település önkormányzata állná, míg a fennmaradó részt az állam dotálná. A teljes iskolabusz programot öt év alatt vezetnék be a gyakorlatba.
Szlovákia Városainak és Falvainak Társulása egyetért a törvényjavaslattal, de más feltételek mellett. Szerintük ugyanis túl sok a buszok üzemeltetési költségeinek a településekre eső része. Dana Španková, az oktatási tárca szóvivője szintén úgy nyilatkozott, hogy a minisztérium egyetért az iskolabusz programmal, de jelenleg nincs rá pénzügyi keret.
Maga Fronc a benyújtott törvényjavaslattal kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a héten személyesen beszélt ez ügyben Ján Mikolaj miniszterrel, aki személy szerint nem támogatja a javaslatot, mégpedig – Fronc meglátási szerint – politikai okokból. Fronc azon a véleményen van, hogy az iskolabuszok üzembe helyezésével jelentős pénzmennyiséget lehetne megtakarítani, ugyanis ezáltal felgyorsulhatna a kisiskolák megszűnésének folyamata.
Az iskolások közelekedésének megoldására viszont némely település már megtalálta a megoldást. Gbelyben például már negyedik éve működik iskolabusz, hasonlóan Turócszentmártonhoz, ahol a város lakótelepeiről szállítják a tanulókat naponta az iskolába. A gyerekek az adott település tömegközlekedési díjainak megfelelő összeget fizetik, de a költségek harmadát a város állja.

SME, Felvidék Ma

Kapcsolódó cikk:

Fronc: Iskolabuszokkal kellene a tanulókat az iskolákba szállítani