Hatalmas pofonba szaladt bele a DVTK, a Szlovákiában lejátszott, MFK Kosice elleni edzőmérkőzésen. A piros-fehér alakulat eddig sem villogott a felkészülési találkozókon, azonban a 7-0 arányú vereség enyhén szólva is szégyenteljes. A feldühödött szurkolók már a vezetőedző, Vágó Attila elűzésére készülnek.

Az első félidő alapján semmi jel nem utalt arra, hogy kiütik a miskolciakat, ugyanis egy gólos hazai előnnyel fordultak a csapatok. Igaz, a két szurkolótábor már a mérkőzés előtt összetűzésbe keveredett egymással. A második játékrészben azonban már Fortuna sem volt a Diósgyőrrel: a védelem oszlopa, Sebők Vilmos megsérült, a fiatal tehetséget, Takács Pétert pedig kiállították. Mindezek mellet a DVTK nagyon gyenge játékot mutatott, de a végeredmény így is nehezen magyarázható – áll a boon.hu oldalon.

Ha egyáltalán az, mert a nemcsak a miskolci csapat, hanem a drukkerek is vereséget szenvedtek a találkozó után a számszerű fölényben lévő kassaiaktól. Az itthon maradt diósgyőri fanatikusok idegeit azonban mégsem elsősorban ez, hanem a vezetőedző személye borzolja: a dvtk.eu-n egyöntetűen megkérik Vágó Attilát, hogy mondjon le posztjáról, ha ezt önként mégsem tenné, Dlusztus Imre ügyvezetőtől követelik, hogy távolítsa el a kispadtól.

pepsifoci.hu