Fiatalok szemével – A szlovákiai magyar oktatáspolitika és iskolarendszer állapota és kihívásai

Dolgozatom témája a szlovákiai magyar oktatáspolitika és iskolarendszer aktuális állapota és napjainkban felmerülő kihívásai. Először is bemutatom annak a súlyos problémának az okait, hogy miért vallják magukat egyre kevesebben magyarnak Szlovákiában.

A szlovákiai magyar oktatáspolitika és iskolarendszer aktuális állapota és kihívásai

Ahhoz, hogy minél pontosabb információkat és tiszta képet kaphassak arról, hogy nálunk az oktatás miért nem éri el az európai szintet, felvettem a kapcsolatot a királyfiakarcsai Petőfi Sándor Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatónőjével. A beszélgetés során nagyon sok mindent megtudtam az oktatással kapcsolatban. Fény derült a lexikális és a gyakorlati ismeretek oktatásának problémáira, a szlovák és a magyar tannyelvű iskolákban használt tankönyvek közti különbségekre. S nem utolsósorban az összevont osztályokkal működő kisiskolák előnyeire.

Munkámban még szó lesz a már négy éve működő első önálló magyar egyetem létrejöttéről, és az európai átlag eléréséhez szükséges feltételekről, hogyan lehetne behozni ezen a téren a lemaradásunkat, s magunkénak tudni egy európai szintű felsőoktatási intézményt. Ez kellene, hogy legyen a következő meghatározó lépés az egyetem létrejötte után, amely egy nem mindennapi esemény lenne a szlovákiai magyarság számára már biztosított felsőoktatási intézmény életében s jövője szempontjából.

A magyar ajkú emberek száma Szlovákiában

Szlovákiában napjainkban több mint ötszázezer magyar ajkú ember él. A 2001-es népszámlálás során 520528 személy vallotta magát magyarnak. Ez a szám közel 47000-rel kevesebb az 1991-es népszámláláshoz képest. Hazánkban jelenleg három nagyobb magyar településtömbről beszélhetünk. A legnagyobb magyar tömböt a Délnyugat-Szlovákiában Pozsonytól az Ipoly mentéig élő magyarság alkotja, mint Mátyusföld, a Vág és Garam közti területek és az Ipoly-mente magyarsága. Ide tartozik Csallóköz is. Erről a településterületről elmondható, hogy a magyarság döntő többsége a legnagyobb számban a Csallóközben lakik. A második nagy magyar településterületet a nógrádi, gömöri és kassai-medencei magyarság alkotja. A harmadik nagy tömböt pedig a Bodrogköz és Ung-vidék magyarsága. A tömbmagyarságon kívül jelentősebb nyelvszigetet alkot a Nyitra környéki magyarság.

Szomorú tény, hogy a magukat magyarnak valló emberek száma Szlovákiában egyre csökken. Vajon miből adódik ez az állandó fogyatkozás? A továbbiakban szeretném feltárni az okokat, és kifejteni véleményemet az egyes okok kapcsán.

Ez első jelentős ok, hogy egyre kevesebb gyerek születik Szlovákiában, tehát csökken a népszaporulat. Az átlagember nem engedheti meg magának, hogy nagycsaládot alapítson. Míg régen nagyon sok családban mindennapinak minősült a minimum három gyerek, ma az a ritka, ha három testvér van a családban. Az ember meglepődik, ha olyan családról hall, ahol háromnál több gyereket nevelnek a szülők. A családok nem vállalnak gyerekeket, hiszen a kismamák nagyon kevés támogatást kapnak, nem beszélve arról, hogy az állam nem támogatja megfelelően a gyerekes családokat. Az oktatás ugyan tandíjmentes, tehát ingyenes Szlovákiában, de ha belegondolunk, hogy mennyibe kerül egy gyerek kiiskoláztatása, nem nevezném az oktatást ingyenesnek. Véleményem szerint a szülők örülnek, ha egy gyerek iskoláztatási költségeit teljes mértékben tudják fedezni, ez alatt azt értem, hogy például az egyetemista fiúnak vagy lánynak nem kell az egyetem mellett pluszmunkát vállalnia, hanem a szülő, képes mindent biztosítani a számára.

A másik szomorúnak mondható és jelentős ok, hogy manapság a magyar szülők többsége szlovák iskolába íratja be gyerekét. Ennek a szilárd elképzelésnek, hogy gyereke számára sokkal jobb lesz egy szlovák iskolában, számos oka van.

Az első fontos ok, hogy a szülők nem tudnak tökéletesen szlovákul, és azzal hogy gyerekeiket szlovákul iskoláztatják, szeretnék bebiztosítani jövőjüket. A szülők életük során nagyon sok kellemetlenséget éltek meg. Ezek a kellemetlenségek főként abból adódtak, hogy nem tudnak rendesen szlovák nyelven kommunikálni. Ez pedig elengedhetetlen, legalábbis olyan szinten szükséges a szlovák nyelv ismerete, hogy az ember a hivatalokban, az orvosnál a megfelelő módon kifejezhesse magát, tehát rendesen tudja elmondani azt, amit szeretne. Ezektől a mindennapi kellemetlenségektől szeretnék megóvni gyerekeiket a szülők, akik amellett döntenek, hogy jobb lesz, ha gyerekük szlovák alapiskolába fog járni. Viszont nem számolnak azzal, hogy a gyerek megtanulja ugyan a szlovák konyhanyelvet, folyékonyan fog tudni szlovákul, de nem tökéletesen. Végül száz százalékosan az egyik nyelvet sem fogja tudni használni. Tehát nem lesz olyan szókincse, mint annak a szlovák gyereknek, aki anyanyelvén szlovákul tanul, vagy annak a magyar gyereknek, aki szintén anyanyelvén, magyarul tanul. Ebből levonható az a következtetés, hogy ha a magyar gyereket szlovák iskolába járatják a szülei, igaz, hogy két nyelven fog tudni kommunikálni, de egyik nyelvet sem tudja elsajátítani tökéletesen. Ha majd egyszer el szeretne olvasni egy könyvet, sem magyarul, sem szlovákul nem fogja rendesen megérteni, mivel nem lesz olyan szókincse, ami például ahhoz szükséges, hogy élvezni tudja egy könyv olvasását.

Közvetlen környezetemben gyakran találkozom olyan emberekkel, akik magyarul szeretnének beszélni, viszont szlovák iskolába jártak, és egyes szavaknak nem tudják a magyar megfelelőjét. Szeretnének egy magyar mondatot mondani, de ez a szókincsproblémák miatt csak szlovák szavakkal ékelve sikerül nekik, ez már úgymond a kultúra megcsúfolása, így is elég sok a szlovák nyelvből átvett szó már bekerült a magyar nyelvbe, nincs szükség a szókincsproblémák miatt még többre.

Azok a magyar gyerekek, akik most szlovák iskolába járnak, ők szintén amellett döntenek ha felnőnek, hogy gyermekük szlovák iskolába járjon, unokájuk is ugyanígy dönt, sőt elképzelhető és elmondható, hogy ők már nem is fognak tudni magyarul.

A mindennapi életből egy további példára szeretném felhívni a figyelmet. Találkozunk gyakran olyan magyar nevekkel, ahol a magyar betűk helyett már szlovák betűvel van írva a név, ez is arra utal, hogy sok valamikori magyar család leszármazottjai már teljesen átvették a szlovák kultúrát olyannyira, hogy már egyáltalán nem érzik magukat magyarnak, tehát még a nevüket is szlovákosították.(pl. magyar sz betű helyett szlovák s: Szabó – Sabo, Soltész-Šoltés)

Ezenkívül még számos oka van annak, hogy egyre kevesebb a magyar anyanyelvű ember. Sokan Magyarországon vagy más európai országokban keresnek munkát, és nagy a valószínűsége, hogy letelepednek, tehát ott maradnak örökre. Szerintem ezután, hogy Szlovákia is az Schengeni övezet része, egyre kevesebben leszünk mi magyarok itt, Szlovákia magyarlakta területein.

Míg egy magyar iskolában megtanulhat a gyerek szlovákul, és megtanulja a magyar kultúrát és magába szívja a magyar identitástudatot, fordítva ez nem mondható el, ugyanis a szlovák iskolákban nincs lehetőség arra, hogy magyarul is tanulhassanak a tanulók. A magyar iskolákban a gyerekek megtanulják a szlovák verseket, költők és írók életrajzát, munkáját, fordítva viszont ez nem lehetséges. Ha szlovák iskolába jár a gyerek, nem fogja se magyarnak, se szlováknak érezni magát.

Továbbá elmondható, hogy magyar gyerekek szlovák iskolában gyengébben teljesítenek az adottságaikhoz képest. Ugyanis egy magyar gyereknek, aki magyar környezetben él minden nap, nagyon nehéz hozzászoknia ahhoz, hogy szlovák iskolában csak szlovákul beszélhet, lassabban, nehezebben reagál a dolgokra, amíg nem rögződik benne a szlovák nyelv, át kell gondolnia a szlovák beszédet, amit hall, s meg kell fontolnia, lefordítania a szavakat, mondatokat, amit mondani akar. Ebből kifolyólag gyakran lemarad a gyerek, holott magyar iskolában sokkal jobban tudna teljesíteni.

A statisztika azt mutatja, hogy a szlovák iskolák nagy része magyar gyermekeket oktat. Általában 20-ból 15 magyar anyanyelvű, Csallóköz szlovák iskoláinak osztályaiban. Sajnos ezeket a szülőket, akik szlovák osztályba vagy iskolába íratják gyereküket nehéz, sőt lehetetlen meggyőzni. Egyszerűen nem látok, s szerintem nincs is más magyarázat rá, csupán annyi, abban a tévhitben élnek, hogy a magyar pedagógusok azért ragaszkodnak ahhoz, hogy a szülők magyar iskolába adják csemetéiket, mivel féltik az állásukat. Nem gondolják át a fent leírt gondolatokat igazát.

Az oktatás nem európai szintű minőségéről, avagy minőségi magyar iskolát

Ahhoz, hogy a következő témákban megfelelő képet kapjak, arról, hogy miért nem megfelelő a szlovákiai, beleértve a szlovákiai magyar iskolák színvonala, miért mondják sokan azt, hogy nálunk nem európai szintű az oktatás minősége, felvettem a kapcsolatot egy hozzáértő személlyel, Varga Tündével, a királyfiakarcsai Petőfi Sándor Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatónőjével. Mielőtt bőven kifejteném beszélgetésünk témáját, szeretném röviden elmondani az iskola történetét, múltját és jelenét, valamint a jelenleg felmerülő problémáit.

Az iskola története 1897-ben kezdődött, amikor a tanévet Bartal Aurél Királyfiakarcsán a 29-es számú házban létesített iskolában megnyitotta. Ezt a telket és házat ő ajándékozta a községnek. Az első iskolánk a felszerelése nagyon kezdetleges volt, tanterme nem volt nagyobb, mint egy parasztház szobája, ezért hamarosan szűknek is bizonyult a község hat településének[1] gyermekei számára. Akkor ugyanis még nem jelentett gondot a gyermekhiány. 1925-ben a tanteremhez hozzáépítettek egy másikat is, majd pár év elteltével egy harmadik tantermet. Ebben az épületben folyt az oktatás egészen 1963-ig, amikor is felépült a mai korszerűen felszerelt egyemeletes, központi fűtéssel és vízvezetékkel ellátott négy tantermes iskola. A régi iskolát 1964-ben óvodává alakították.

A 60-as évek közepétől az itt tanulók száma évről évre egyre apadt. Az 1967-68-as tanévtől a tantestület is csupán 3 pedagógusból állt. Szeretném még megemlíteni, hogy 1977-től napközi otthonnal bővült az iskola, ami a dolgozó anyukák helyzetét nagyban megkönnyítette. Az 1989-es rendszerváltás után nem sokkal az iskola működésével kapcsolatos kiadások és teendők az önkormányzat hatáskörébe kerültek, és bármilyen felmerülő probléma esetén az önkormányzat segítséget nyújt.

A választásom azért ennek az alapiskolának az igazgatónőjére esett, mivel az alapiskola szülőfalum kisiskolája, amit egykor én is látogattam. Az iskoláról elmondható, hogy a járás legszebb kisiskolája, és 2001. november 27-től, ami örökre emlékezetes nap marad az iskola életében, azóta nem csak egy intézmény a sok közül, hanem névvel is ellátott iskola. Sőt nem akárki nevével fémjelzett iskola. Szlovákia történetében talán most először fordult elő, hogy egy kisiskola nevet kapott. Én is büszke vagyok arra, hogy ez a kisiskola, ahova egykor én is jártam, teljesíteni tudta azt a sok kritériumot, ami ahhoz szükséges, hogy nevet kaphasson. A jól felszerelt és a követelményeket teljesíteni tudó iskola persze önmagában még nem elég, az iskola csak akkor lesz igazán jó, ha jó a tanítója. Hiszen minden iskola, és főleg az alapiskola alsó tagozata az ember személyiségfejlődésének egyik fontos állomása, úgymond az alappillére. Az itt szerzett jó és rossz élmények meghatározóak lesznek az ember további életében. Ezért fontos a jó tanító, akinek nem csak az a célja, hogy átadja az ismereteket, nem akar osztályelsőt faragni minden gyerekből, hanem megpróbálja kihozni mindenkiből a legtöbbet, amire képes, méghozzá ezt türelmesen és szeretettel teszi. Itt ebben az iskolában lehetőség van minderre, igaz, hogy csak negyedik osztályig, de legalább addig nem kell a gyereknek még korábban kelnie, hogy busszal utazzon a másik faluba, vagy a közeli városban lévő iskolába. Ebben az iskolában összevont osztályok vannak, ami egyes szülők szerint hátrány, viszont ez nem igaz. Ugyanis a jó tanító ki tudja használni az ebből adódó lehetőségeket is. Míg a szóló osztályokba 20-30 gyerek jár, itt a létszám csak 10-12 fő. S ez egyértelműen előny, hiszen kevesebb gyerekre több idő jut. Míg a túlzsúfolt osztályokban egy –egy gyerek csak „létszám”, addig itt minden tanuló külön egyéniség. Ráadásul a kis létszámú összevont osztályban még arra is jut idő, hogy a gyerekek örömeit, gondjait meghallgassák a tanítók. Az iskola egy nagy családhoz hasonló közösségként működik, s fontos számára, hogy a megkapott nevet méltóan viselhesse, megbecsülje, és ne hozzon szégyent rá. Ezért a pedagógusok mindent megtesznek, lelkesen, odaadással dolgoznak, hogy diákjaik büszkék lehessenek majd egykori iskolájukra, a Petőfi Sándor Magyar Tannyelvű Alapiskolára.

Az utóbbi években mégis azzal a jelenséggel kell szembenéznie mind a falunak, mind az iskolának, hogy a tanulók létszáma csökken, annak ellenére, hogy az oktatói-nevelői munka színvonalát a Nagyszombati Kerületi Tanfelügyelőség mélyreható vizsgálata is kifogástalannak minősítette. Az 1980-as években az iskola tanulóinak száma meghaladta a negyvenet. Ez a létszám fokozatosan csökkent, jelenleg 13 tanulója van az iskolának.

Ebben a tanévben mindössze három elsős és négy másodikos látogatja az összevont első és második osztályt. A következő tanévben egyelőre szintén csak három elsőst írattak be az iskolába. Sőt elárulom, hogy ebből a három elsősből is csak egy falubeli, a másik kettő a közeli városban lakik. Ezek a szülők talán rájöttek arra, hogy itt sokkal jobb helyen lesz a gyerekük. Tehát mégiscsak van remény, hogy a jövőben a beíratott elsős kisdiákok létszáma növekedjen, hogy a falubeli iskolaköteles gyerekek szülei belássák, nincs igazuk, amikor szlovák vagy nagyobb iskolák mellett döntenek.

Az igazgatónővel folytatott beszélgetés során a következő dolgokat tudtam meg az oktatással kapcsolatban. A magyar iskolában a gyerekek a szlovák nyelvet heti öt órában tanulják, plusz egy konverzáció, ami még a heti kötelezettségek közé tartozik, ez a heti hat óra nagyon kevés. Az igazgatónő véleménye szerint a mostani kisgyerekek sokkal intelligensebbek, sokan már az első osztály megkezdésekor ismerik a betűket, a számokat. De ettől ők még gyerekek. A központilag kiadott tantervek egyre többet követelnek a tanulóktól, egyre több ismeretet szeretnének zsúfolni a gyerekbe. Az igazgatónő elmondása szerint, amikor ő végezte az alapiskola alsó tagozatát, elsőben még csak tízig kellett megtanulni számolni, ezzel szemben ma az elsős gyereknek húszig kell tudni számolni. Véleménye szerint az alsó tagozatnak arra kellene összpontosítani, hogy folyékonyan, teljesen tökéletesen megtanuljanak a tanulók írni, olvasni, számolni. Az első osztályban például annyira gyorsan veszik át a betűket a gyerekekkel, hogy nincs idő arra, hogy az egyes éppen tanult betű rögzüljön a tanulóban. Az alapiskola negyedik osztályában már olyan lexikális ismereteket kell elsajátítani a gyereknek, ami teljesen fölösleges, és egy negyedikes gyerek pár napon belül ennek a tudásnak a 90 százalékát elfelejti. Ahelyett, hogy a gyakorlati ismereteket tanítanák, felesleges lexikális ismeretekkel tömik tele a tanulók fejét, amire nincs szükség, hiszen úgyis elfelejtik pár napon belül, tehát idő és energiapazarlás.

Hogy a felső tagozatot is megemlítsem, nyolcadik osztályban például olyan matematikai ismereteket kell elsajátítania a tanulónak, ami szintén felesleges. Az igazgatónő a megoldást ezen problémára abban látja, hogy szakosítani kellene már a felső tagozaton az osztályokat. Tehát ne kelljen ugyanolyan szintű matematikát tanulniuk azoknak a tanulóknak, akik nem ebben az irányban szeretnék később tovább folytatni a középiskolai tanulmányaikat. Szintén megemlítette, hogy kevesebb lexikális és több gyakorlati tudással kellene a gyerekek agyát terhelni, hiszen sok olyan dolog van, amit ha nem tudunk, a világháló vagy lexikonok segítségével gyorsan és problémamentesen megkereshető. Fontos lenne, hogy még nagyobb hangsúlyt fektessenek az internet használatának elsajátítására az iskolákban. Tehát összevetve azért nem színvonalas az oktatás, mert a gyakorlati ismeretek helyett fölösleges dolgokat követel, ahelyett például, hogy inkább fejleszthetné a logikus gondolkodást. A tananyag csak eszköz kellene, hogy legyen a képességek fejlesztéséhez. Egyszóval nem az életre nevel az iskola.

Ha összehasonlítjuk a magyarországi és a mi tankönyveinket, a magyarországi tankönyvek sokkal igényesebbek. Magyar iskolákban olyan szlovák tankönyvekből kell tanítani a szlovák nyelvet, amelyhez szükség lenne arra, hogy a gyerek szlovák környezetben éljen.

A szülők szlovák iskolába járatják gyerekeiket, a magyar iskolákat pedig azért okolják, hogy gyermeküket nem tanítja meg szlovákul. Abba nem gondolnak bele, hogy a gyerek otthon viszont egy szlovák szót sem hall. A szülők csodát várnak a magyar iskoláktól, de nem gondolják át, hogy heti hat tanítási óra, amely keretében lehetősége van egy alsó tagozatos kisiskolásnak elsajátítani a szlovák nyelv alapjait, nagyon kevés. Sőt ez alatt a hat óra alatt nemcsak konverzálni kell, hanem meg kell tanulniuk a nyelvtant, írni és olvasni is szlovákul. A szülőnek otthon be kellene segítenie, méghozzá azzal, hogy szlovák televíziót nézetne a gyerekkel, szlovák könyvet, újságot olvastatna, esetleg beszélgetne vele néha szlovákul. Iskolában megtanulni egy nyelvet tökéletesen nem lehet. Ahhoz, hogy rendesen tudjuk a nyelvet, teljesen szlovák környezetben kellene eltöltenünk bizonyos időt, attól függően, kinek milyen a nyelvérzéke. Ezért van az, hogy nagyon sok magyar ember szégyelli, hogy nem tud rendesen szlovákul, és ezt érzékeltetik is vele itt nálunk Szlovákiában.

Tehát fontos, hogy gyermekünket magyar iskolába írassuk, így mégiscsak megmarad a magyar identitástudat, viszont azzal, hogy segítünk neki a szlovák nyelv elsajátításában, megtanulja a szlovák nyelvet is. Ugyanez viszont egy szlovák iskolába küldött magyar gyerekről nem mondható el, hiszen kétnyelvű, vagy inkább egynyelvű sem lesz igazán.

Véleményem szerint a vegyes tanítási nyelvű iskolákra nincs szükség, hiszen már említettem a magyar iskolákban a gyereknek meg kell tanulniuk a szlovák verseket és költők, írók életrajzát. Tehát a következtetésem, hogy a magyar iskolák nincsenek egy „súlycsoportban” a szlovák iskolákkal. Egy magyar iskolában tanuló diáknak kell tanulnia a magyar nyelvet, anyanyelvét, ezen kívül a szlovák nyelvet és még egy idegen nyelvet. Ezzel szemben a szlovák iskolában a szlovák nyelven kívül csak egy idegen nyelvet kell elsajátítania a gyerekeknek. Ez persze kétségkívül előny lesz a magyar iskolát látogatók számára, viszont az előbb említett különbségek miatt szerintem jobb, ha a magyar és a szlovák iskola külön működik.

Szlovákiában 2004-ig nem volt önálló magyar egyetem, akik anyanyelvükön szerettek volna tanulni, azok a nyitrai Konstantin Egyetem Közép-Európai Tanulmányok Karán folytathatták felsőfokú tanulmányaikat, ha az ott nyújtott tanulási lehetőségek megfelelőek voltak számukra. Ha más területeken szerettek volna továbbtanulni anyanyelvükön, erre csak Magyarországon volt lehetőségük, esetleg egyes magyarországi felsőoktatási intézmények Szlovákiában kihelyezett karain. Sokan féltek szlovákiai egyetemre jelentkezni, azt gondolván, hogy ahhoz nem tudnak elég jól szlovákul.

2004. szeptember 14-e egy nagyon jelentős, és egyben történelmi napnak nevezhető Szlovákiában, hiszen ezen a napon Révkomáromban megkezdte működését az első önálló szlovákiai magyar egyetem, Szlovákia huszonötödik felsőfokú oktatási intézménye. A Selye János Egyetem három karral kezdte meg működését, ezek a közgazdasági, a pedagógiai és a református teológiai kar. A magyar nyelvű állami egyetem megalapítása régóta kulcskérdés a közel 520 ezer fős, történelmi múltú, szlovákiai magyarság számára, s amelynek létrejötte a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja évtizedes erőfeszítéseinek betetőzése.

Ennek ellenére még mindig kevés a magyar egyetemisták száma. Vajon miért van ez így?

A szlovák kormány nem nagyon akarta a magyar egyetemet, most is állandóan akadályokat gördít elé. Szerintem sokak fejében megfordul a kérdés, hogy vajon meddig fog működni ez az egyetem? Ugyanis a megalapítás óta eltelt három év során többször úgy látszott, hogy az egyetemet – elsősorban a szakmai akkreditációval kapcsolatosan felmerült körülmények miatt – mégsem sikerül működtetni. A szlovák ellenzéki erők rendkívüli nagy vehemenciával próbálták akadályozni a törekvést. Így sokan még mindig a magyarországi felsőoktatási intézmények mellett tették le, és teszik le voksukat, tehát inkább ott folytatták tanulmányaikat. Úgy tűnik, országunknak nem az a célja, hogy minél több egyetemet végzett állampolgára legyen, és nincsenek is elismerve az egyetemeken, főiskolákon végzett emberek.

A Szlovák Oktatási Minisztérium szerint a magyarországi egyetemek színvonala nem felel meg az itteni követelményeknek, ezért régebben azoknak, akik magyarországi egyetemeken végeztek, le kellett tenniük a különbözeti vizsgát. Az EU-ba lépés után már nem kell különbözetit tenni, viszont szerintem még mindig nem tartják a magyarországi egyetemeket megfelelő színvonalúaknak.

Az első, s talán legfontosabb követelmény,az egyetem rektora, Albert Sándor szavait idézve, hogy „a Selye János Egyetem diákjait ne a nemzeti hovatartozásuk, hanem jellemük és tudásuk alapján ítéljék meg”.Szerintem ez lenne az első fontos lépés ahhoz, hogy elérhessük az európai átlagot.

Nagyon jó példa lenne például Finnország oktatási rendszere, ahol az élethosszig tartó tanulás elvét követik az oktatásban. Ez magába foglalja, az egész életen át tartó tanulást, ami a korai gyerekkortól az öregkorig terjed, és magába foglalja az összes tanulási környezetet a formális oktatási intézményektől a kevésbé formális színhelyekig.

Az egész életen át tartó tanulás elvének megfelelően, minden állampolgár joga, hogy egyenlő eséllyel tanulhasson lakhelyére, életkorára, anyanyelvére vagy anyagi helyzetére való tekintet nélkül.

Tehát ha az államunk célja az emberek tudásszintjének növelése lenne, ami az ország fejlődését segítené, és egyben növelné a versenyképességét, akkor belátná, hogy szükség van ugyanúgy megfelelő színvonalú magyar egyetemekre is, mint szlovákokra. Ezen kívül elengedhetetlen lenne, hogy az állam megfelelő módon támogassa a felsőoktatási intézményeket, ugyanis ezzel a jövőbe áldozna, s ennek gyümölcsöző eredménye lenne.

Lássuk be Gárdonyi Géza igazát:”A könyvre kiadott pénz, látszólag kidobott pénz. Mint a vetőmag.”

A tanárok, professzorok munkája, az emberek tudásának bővülése, s ezáltal az ország fellendülése is csak bizonyos idő után fog visszatükröződni, tehát áldozni kellene a szlovákiai és egyben a szlovákiai magyar iskolarendszerbe, hiszen ezzel az állam saját fejlődését és versenyképességét segítené, ami nemsokára többszörösen megtérülne számára.

Felhasznált irodalom

1.Fónod Zoltán: Beszélgetés Albert Sándorral, a Selye János Egyetem rektorával, 2006.08., http://www.hhrf.org/szabadujsag/modules.php?name=News&file=article&sid=184, letöltve: 2008. március

2.Élethosszig tartó tanulás Finnországban http://www.okm.gov.hu/eurydicee/EU/elethosz/fin_elet1.html, letöltve: 2008. március

3.Beszélgetés Varga Tündével, a királyfiakarcsai Petőfi Sándor Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatónőjével

4.Megnyitotta kapuit Szlovákiában a magyar egyetem http://hacusa.org/press/Selye040917h.html, letöltve: 2008. március

5.Somogyi Mátyás: A szent király hűséges fiai, Adalékok a csallóközi Karcsa nevű falvak történetéhez, Királyfiakarcsa, 2003

6.Wikipédia -Szlovákia, http://hu.wikipedia.org/wiki/Szlov%C3%A1kia, letöltve: 2008. március