Ivan Gašparovič köztársasági elnök is részt vett ma Besztercebányán, a szlovák nemzeti felkelés 64. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

A megemlékezésen ott van Pavol Paška házelnök és Robert Fico miniszterelnök is. A három legfőbb közjogi méltóság koszorút helyezett el a felkelési múzeumnál levő emlékműnél, s mindhárman beszédet mondtak az ünneplők előtt.  A szlovák nemzeti felkelést a mai demokratikus Szlovákia egyik meghatározó feltételeként értékelték. Ivan Gašparovič államfő a lakosság áldozatkészségét is hangsúlyozta, Pavol Paška a parlament elnöke pedig azt mondta, ma a felkelésnek köszönhetően tiszta az ország történelmi lelkiismerete. Robert Fico kormányfő a nemzeti és állami érdekeknél elengedhetetlen összefogást sürgette. Az ünnepségen jelen voltak a kormány tagjai, a politikai pártok és a külföldi nagykövetségek képviselői is.

Az ellenzéki Szlovák Demokratikus és Keresztény Únió-Demokrata Párt kerékpártúrát szervezett a felkelés tiszteletére. Mikuláš Dzurinda elnök és Ivan Mikloš alelnök a túra útvonalán több helyen koszorúzott az emlékműveknél.

Felvidék Ma, Pátria, sk