Csehország elveszítheti német befektetőit: az erős cseh korona hatására a német cégek egyre inkább Szlovákiát választják célpontul. Több mint 22 német cég vette első körben fontolóra, hogy elhagyja Csehországot – idézi a Prague Daily Monitor Martina Kyselovát a Cseh-Német Kereskedelmi és Iparkamara részéről. Kilenc gyár, három szolgáltatócég, hét közép- és két kisvállalat fejezné be aktivitását a cseheknél. Ez azonban messze nem a végső szám: vélhetően sok cég nem osztotta meg gondolatait a kamarával. Aki azonban így tett, rendre egy okot fogalmazott meg: a kedvezőtlen valutaátváltási arányt. „240 megkérdezett cég kétharmada jelezte, jelentős veszteséget könyvelt el csupán az árfolyamesés miatt” – mondta Kyselová.
Kilenc gyár, három szolgáltatócég, hét közép- és két kisvállalat fejezné be aktivitását a cseheknél. Ez azonban messze nem a végső szám: vélhetően sok cég nem osztotta meg gondolatait a kamarával. Aki azonban így tett, rendre egy okot fogalmazott meg: a kedvezőtlen valutaátváltási arányt.

„240 megkérdezett cég kétharmada jelezte, jelentős veszteséget könyvelt el csupán az árfolyamesés miatt” – mondta Kyselova. Ezen cégek 86 százaléka Szlovákiát megfelelő alternatívának nevezte – igaz, azzal a fenntartással, hogy szerintük a szlovákok csak átmenetileg ilyen vonzóak; 3-5 éven belül elmúlik a varázs szerintük.
Szlovákia mellett szól annak EU-tagsága, az alacsony adó, az euróbevzetés és az átlátható adórendszer – mondta Markus Halt, a Szlovák-Német Kereskedelmi Kamara szóvivője.

Csehország még nem jelölot meg hivatalos időpontot az euró bevezetésére: jelenleg a 2014-gyel kacérkodnak, de hangzott már el olyan hivatalos állásfoglalás is, mely 2019-et jelölte meg céldátumként.

VGO