Végre ismét magyar érem Pekingben, Cseh László ugyanis a második helyen végzett a 200 méteres pillangóúszásban. A győzelmet Michael Phelps szerezte meg, aki ezzel összesen tizedik olimpiai aranyát gyűjtötte be, majd a 4×200-as gyorsváltóban hozzátett még egyet, így immáron ő minden idők legeredményesebb sportolója az ötkarikás játékokon, és még három elsőség hiányzik neki Kínában, hogy valóra váljanak a nyolc aranyról szőtt álmai. Csütörtök délelőtt is lesz magyar döntős, Gyurta Dániel ugyanis ötödikként került be a 200 mell nyolcas mezőnyébe. Valósággal forrt a víz az imponzáns pekingi uszodában, hiszen szerdán hat világrekordot állítottak fel a versenyzők, Phelpsnek kettőben is benne volt a keze, mellette 100 gyorson Alain Bernard és Eamon Sullivan, 200 gyorson Federica Pellegrini, 200 vegyesen Stephanie Rice írta át az aktuális csúcsot.

Nagyon élveztem az úszást, nem készültem arra, hogy ilyen eredményt sikerült elérni, úgyhogy most egyszerre vagyok boldog és elégedett. Bennem is felsejlett egy pillanatra, hogy elkaphatom Phelpset, de így sem voltam még soha ennyire közel hozzá, úgyhogy a jövőben még jobban ráállok a 200 pillangóra” – mondta a mosolygós Cseh László.

Eredmények, férfi 200 m pillangó:
1. Michael Phelps (Egyesült Államok) 1:52.03 p – világcsúcs (régi: 1:52.09 p, Phelps, 2007.03.28., Melbourne)
2. CSEH LÁSZLÓ (MAGYARORSZÁG) 1:52.70
3. Macuda Takesi (Japán) 1:52.97
4. Moss Burmester (Új-Zéland) és Vu Peng (Wu Peng, Kína) 1:54.35-1:54.35
6. Pawel Korzeniowski (Lengyelország) 1:54.60
7. Kaio Almeida (Brazília) 1:54.71
8. Nyikolaj Szkvorcov (Oroszország) 1:55.14

olimpia.hu