Ján Slotának minden hétre esik egy magyarokra vonatkozó megjegyzése. Ezek jelentősen rontják az ott élő magyarok közérzetét. A témáról Göncz Kinga külügyminiszter beszélt a Duna TV-ben, a Heti Hírmondóban.
Göncz Kinga utalt arra a felmérésre, mely szerint a 15 éves szlovákiai gyerekek messze a magyarokat látják a legellenszenvesebbnek. Sokan közülük a szélsőséges politikus megjegyzéseit is idézik. A magyar külügyminiszter asszony szerint ezért veszélyes a Slota-jelenség, ugyanis ez az elkövetkező nemzedék számára is meghatározza a két ország viszonyát, illetve, hogy miként érzik magukat a szlovákiai magyarok.

Annyit tehetünk, hogy folyamatosan szóvá tesszük, és kérjük, hogy szlovák miniszterelnök tegye világossá, miként gondolkodik ezekről a kérdésekről – jelentette ki a politikus.

Hozzátette: ha a házunk táján körbenézünk, akkor a Magyar Gárda valóban rossz érzéseket kelt a szomszédos országok vezetőiben.

Romániában kedvezőbb a kép

Göncz Kinga kijelentette: Romániában is közzétették a szlovákiaihoz hasonló felmérés eredményét, mely szerint ott az utóbbi időben kedvezőbb irányba mozdult a magyarok megítélése.

Elmondta: legutóbbi bukaresti útján azt látta, hogy az RMDSZ pozitív kormányzati szereplője a romániai politikai életnek.

A novemberi romániai választások kapcsán hangsúlyozta: mivel az RMDSZ már hosszú ideje képviseli az ott élő magyarság érdekeit, bízik abban, hogy ez a jövőben is megvalósítható lesz a romániai parlamentben.

A görög gesztus

A Szépművészeti Múzeum 1992-ben 22 műtárgyat vásárolt meg egy magángyűjtőtől. A múzeum ezeket kiállította, ám hamarosan kiderült, hogy a kincsek egy része lopott volt. Egy UNESCO-egyezmény kapcsán Magyarországnak vissza kellett adnia azokat jogos tulajdonosának, melyre a külügyminiszter legutóbbi görögországi látogatásán került sor.

Göncz Kinga azért is tartotta fontosnak a magyar gesztust, mert az ilyen csak ritkán fordul elő a nemzetközi életben. A műkincseket Görögország később kiállítható állapotban „kölcsönadja” majd.

DunaTV