Nem szabad általánosítani. Legalábbis, ami a kisebbségek helyzetét illeti Magyarországon, Szlovákiában – hangzott el Sólyom László köztársasági elnök szlovákiai tárgyalásain.

Sólyom László magyar és Ivan Gašparović szlovák államfő egyetértett abban, hogy sem Magyarországon, sem Szlovákiában nem tapasztalható a nacionalizmus és a rasszizmus erősödése. Nem szerencsés általánosítani egyes helyi elszólásokat, egyéni kijelentéseket – tette hozzá a szlovák elnök. A nyitrai Konstantin egyetem diákjaival és pedagógusaival folytatott kötetlen beszélgetést mint egyetemi oktatók nagyra értékelték az államfők.

– A magyar kisebbség helyzete nem egyszerű, és én szeretném azt hangsúlyozni, hogy itt is mondták a diákok, hogy az ő szintjükön nem éreznek problémát. Ugyanígy tudom, hogy például a határ két mentén polgármesterek, vállalatok között nagyon normális kapcsolatok vannak. A média szintjén ugye az érződik, hogy van magyarellenes hangulat, és ennek éppen itt Nyitrán is emlékezetes jelei voltak.

Sólyom László megerősítette, már 2005 decemberében hivatalos látogatásra hívta meg szlovák kollégáját, de a látogatás azóta sem valósult meg. A magyar elnök a szombat esti órákat a révkomáromi járásban, Búcs községben töltötte, ahol találkozott a Magyar Koalíció Pártjának vezetőivel is. Berényi József, az MKP elnökhelyettese sajnálatosnak tartja, hogy a jelenlegi helyzet nem tette lehetővé az elnökök külön találkozóját Pöstyénben a visegrádi négyek államfőinek csúcsértekezletén.

– Tudjuk az okokat, ezt nem is lehet másképp értelmezni. Amíg a kormánykoalíció felelős politikusai intoleráns magyarellenes nyilatkozatokkal tartják fenn politikai támogatottságukat és fertőzik a fiatalokat, akkor nehéz elképzelni, hogy egy barátságos találkozó lesz legfelsőbb szinten, akár köztársasági elnöki szinten, akár miniszterelnöki szinten.

MR1, Haják Szabó Mária