Ez az írás nem kórelőzmény, hanem rövid áttekintés, amely a kábítószer túladagolásban 1998-ban, 21 éves korában meghalt Gáspár Karesz édesapjának életéről és a tragédia utáni kemény, őszinte és remélhetőleg hiteles kábítószerellenes tevékenységéről szól.
Amiben én, mint gyászoló édesapa biztos lehetek, szeretettel, de túlzott engedékenységgel neveltem gyermekeimet. Nagyobbik fiam és lányom nem élt vissza ezzel a lehetőséggel, Karesz viszont rosszul döntött, tévedése az életébe került, nekem pedig itt hagyta a soha nem múló gyógyíthatatlan lelkiismeret-furdalást. Elhatároztam ezért, hogy a még rendelkezésemre álló időt a fiatalok kábítószer ellenes nevelésére, a méltó emberi élettel kapcsolatos alapvető teológiai-etikai kérdések ismertetésére és megbeszélésére fordítom.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Teológia Karának levelező tagozatát elvégeztem, és 59 éves koromban morál teológus, hittantanári diplomát szereztem.
Saját jelmondatom: Deus meus adiuva me ut possiun adiuvare. – Istenem segíts, hogy segíthessek!
Tevékenységem az ősi magyar keresztény erkölcsökön alapul. A szenvedélybetegség-mentes, szeretetteljes, alkotó emberi élet fontosságát, az egymással törődő, segítséget szívesen adó és elfogadó, lassan már feledésbe merülő életforma legsürgősebb visszaállítását hirdetem.
Hittel vallom, hogy minden nemzetnek legdrágább kincse az ifjúsága. Óvnunk, szeretnünk, féltenünk kell a fiatalokat, mert ők a nemzetek fennmaradásának, boldogulásának, gazdagodásának biztosítékai és letéteményesei.
Ebben a hitben és őszinte meggyőződésben ismertetem Önökkel az általam alapított Kendermagtalanító Drogellenes Egyesület jelmondatát, ez egyben a harang igéje:
„Vivos voco, mortuos, fulgura frango! – Az élőket hívom, a holtakat siratom, a villámokat megtöröm! Ámen”
v. Gáspár Károly
a halott fiú édesapja
