Idén sokáig úgy tűnt, a felzárkózó piacok szinte érzéketlenek “nem elsőrendű válságra, hiszen pénzintézeteik nem vásároltak azokból a nem elsőrendű amerikai jelzálogtartozásokra alapozott, szerteágazó származékos értékpapírokból, amelyek megingatták az amerikai, majd a nyugat-európai bankok profitját, majd puszta létét is.
Most azonban kiderül, hogy a pénzügyi bonyodalmak következményeit a felzárkózó piacok sem kerülhetik el: a kockázatoktól általában megrettent befektetők menekítik a tőkét ezekből az országokból, az értékpiacok zuhannak, a finanszírozás megnehezül mind a kormányok, mind a vállalatok, mind a lakosság számára. Elemzők szerint különösen sérülékenyek a közép-kelet-európai országok, a nyugati exportra való nagy ráutaltságuk miatt is.

A felzárkózó gazdaságú országok részvénypiacai 60 százalékot vesztettek május óta, négy éve nem látott szintre, ezen belül októberben eddig 38 százalékos a részvények vesztesége. Az orosz részvénypiac vesztesége kiugróan nagy, 75 százalékos. Több mint 10 százalékos napi veszteség miatt pénteken is leállították a kereskedést a moszkvai értéktőzsdéken, további értesítésig. A brazíliai részvények 47 százalékot, az indiaiak 57 százalékot, a kínaiak 65 százalékot vesztettek idén.

A “felzárkózó valuták” is gyengék, minél nagyobb a folyómérleghiány, annál inkább. A dél-afrikai rand 40 százalékot, a török líra több mint 30 százalékkal olcsóbb, mint az év elején. A forint jelenleg majdnem 9 százalékkal, a zlotyi 6,3 százalékkal olcsóbb az euróhoz képest, mint év végén. A dollárral szemben a forint több mint 25 százalékot, a zlotyi 22,5 százalékot vesztett eddig. A cseh korona csak 8,4 százalékot vesztett a dollárral szemben, de az euróval szemben még jobb, 6 százalékkal. Csak a szlovák korona tartja az árát az euróval szemben, az utóbbi hetekben is szinte változatlanul több mint 9 százalékkal erősebb, mint az év végén, mivel a szlovák korona gyakorlatilag már eurónak számít: Szlovákia januártól az euróövezet tagja lesz. A dollárral szemben azonban szintén nehezen tartja magát: közel 5 százalékkal gyengébb, mint év végén.

mfor.hu