Pozsony után ma a Magas-Tátra volt II. Erzsébet szlovákiai látogatásának a helyszíne. Látványban gazdag, ám nyilatkozatokban szűkös vendégeskedést tett hazánkban a brit uralkodó pár.

Nem sokkal délután két óra után felszállt Poprádon a királynő különgépe. Előtte a sportcsarnokban megnyitott egy barátságos mérkőzést, ahol a helyiek és az angol Guilford Flames csapat küzdött meg egymással. II. Ezsébet és férje, Fülöp edinboroi főherceg a lelátón foglalt helyet, a királynő ugyanis elutasította a skyboxot, a nézőtéren akart lenni. Viszont csak a mérkőzés első hat percét nézte meg, miután  „csapata” megkapta az első gólt, távozott. A sportcsarnokból gépkocsival szállították a poprádi repülőtérre.
Igazi Patyomkin mintafaluvá varázsolódott a Magas-Tátra, legalábbis egy nap erejéig és azokon a helyeken, ahol a brit uralkodó pár ma megfordult.
Péntek reggel már tisztaság ragyogott a látogatás minden helyszínén, a jó benyomást tenni hivatott illetékesek ugyanis igyekeztek kitakarítani a Tátrát, díszkerítéseket és angol pázsitot helyeztettek el, ahol erre szükség volt és még a forgalomlassító, úgynevezett fekvőrendőröket is felszedték az uralkodói gépkocsisor előtt.
A Poprádon kívül Ótátrafüredre és Szepesszombatba is ellátogató II. Erzsébetnek biztosan jó emlékei maradnak a gyakran legkisebb óriáshegységnek nevezett Magas-Tátráról. Annál is inkább, mivel a hegység szépségeit kényelmes körülmények között, felvonóval közlekedve tekinthette meg, amit néhány évvel és egy államfői ciklussal ezelőtt aligha lehetett volna elképzelni, hiszen Schuster a hivatalos látogatások során inkább a hegymászást erőltette. A királynő programja ma is a tervek szerint haladt, akárcsak tegnap, amikor is a pozsonyi vigadóban, a Redutban adott tiszteletére vacsorát Ivan Gašparovič államfő.
„Vendég a házhoz, Isten a házhoz” – ez a régi szép szlovák bölcsesség a legkifejezőbb mutatója a hagyományos vendégszeretetünknek – mondta tegnap a köztársasági elnök, kisajátítva így a kizárólag szlovák eredetűvé tett, egyébként nem is népi eredetű bölcseletet.
II. Erzsébet királynő ettől jóval diplomatikusabb hangot ütött meg.
„Szlovákia megküzdött a helyéért a közös európai házban, minden ide látogató érdeklődve tapasztalhatja meg, hogy mennyire sikerült megőriznie jellegzetes nemzeti kultúrájukat. A Magas-Tátra is erősen képviselteti magát a nemzeti szimbolikájukban – hangzottak II. Erzsébet protokollhoz ragaszkodó, nem sokat eláruló szavai a díszvacsorán.

II. Erzsébet 56 éves uralkodásának ideje alatt először látogatott el Szlovákiába. A királynő itt-tartózkodása alatt többek között találkozott Nicholas Wintonnal, aki a II. világháború ideje alatt több száz cseh és szlovák zsidó gyermeket mentett meg. Dévényben még csütörtök este leleplezte a Vasfüggöny Emléktábláját.

Fülöp főherceget Silvia Gašparovičová szerint elsősorban az lepte meg, hogy a szlovák diákok milyen jól beszélnek angolul. “Nem akarta elhinni, hogy még sohasem voltak angol nyelvterületen és mégis milyen jó a kiejtésük” – emlékezett vissza Gašparovičová. A főherceget az is érdekelte, hogy a helyi akvaparkban milyen a geotermális energiának a kihasználtsága.

Több médium is megfigyelte, hogy a királynő az üdvözlő ceremónián nem kóstolta meg a kenyeret és a sót, amit a régi szlovák hagyomány szerint kináltak fel neki. Gašparovič ma azt állította ezzel kapcsolatban, hogy a szlovák fél erről már előre tudott. “Figyelmeztettek minket erre, de arra kértek, hogy ennek ellenére mutassuk meg ezt a szokást” – mondta az államfő. A brit szokás szerint ugyanis az uralkodónak nem szabad enni a nyilvánosság előtt.

Felvidék Ma, Pátria, sk