A KKT tegnapi ülésén értékelte a jelenlegi helyzetet, és üdvözölte a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának szavazását, mellyel az MKP képviselői által benyújtott törvényjavaslatot a kétnyelvű megnevezésekkel kapcsolatban, a második olvasatba utalta.
A javaslat további sorsáról a parlament november végén kezdődő ülésén döntenek, így a tanács a köztes időszakot arra szeretné kihasználni, hogy egyeztesse lépéseit a Járási Koordinációs Tanácsokkal, valamint, hogy kétoldalú tárgyalásokat folytasson a kormány kisebbségi ügyekért felelős alelnökével, valamint az oktatási miniszterrel. A tanács következetesen kitart eddigi alapelve mellett, hogy az anyanyelv semmilyen formában nem sérülhet a magyar tanítási nyelvű iskolák számára kiadott könyvekben, és egyéb módon sem, de az utcai tüntetést, mint a tiltakozás és a véleménynyilvánítás formáját, csak a végső esetben használja, mert a tárgyalásos rendezés híve. A megoldás a szlovák kormányfő kezében van. A tanács minden eshetőségre felkészül a november végi szavazásig.