Emelt összegű támogatást kapna Szlovákiában az a szülő, aki második vagy harmadik gyermeket vállal. Amennyiben a szlovák parlament is elfogadja a kormány által előterjesztett törvénymódositást, akkor a jogszabály 2009 januárjától már életbe is léphet.

Szlovákiában jelenleg családonként minden gyerek születésekor 40 ezer forintnak megfelelő korona jár. A 160 ezer forintos emelt anyasági támogatás pedig csak az elsőszülőttet illeti meg.

A kismamák minden fillérnek örülnek, és azt mondják: a támogatás segítség lehet a pelenkavásárlásban, de nem az egyre költségesebb bébiételek megvásárlásában vagy a család rezsijének kifizetésében.

Nem hiszem, hogy az összeg akkora összeg, hogy motiválná az édesanyákat arra, hogy szüljenek esetleg harmadik vagy negyedik gyereket – mondta Zsoldos Gabriella, Nagymegyerről.

A kormány pedig azt szeretné, hogy a mostani 24 ezer csecsemőnél több szülessen évente Szlovákiában. Amennyiben viszont marad a jelenlegi helyzet, a második vagy harmadik gyerek után járó támogatások csaknem 500 millió koronába, azaz 4 milliárd Ft-ba kerülnek az államnak.

Duna TV