A legfőbb magyarországi közjogi méltóságok, az államfő, a kormányfő és az Országgyűlés elnöke tartott megbeszélést a két ország kapcsolatait terhelő konfliktusokról.

A legfőbb magyarországi közjogi méltóságok, az államfő, a kormányfő és az Országgyűlés elnöke tartott megbeszélést a két ország kapcsolatait terhelő konfliktusokról.

A közjogi méltóságok arról tárgyaltak, hogy más-más tisztségükből eredően milyen eszközökkel járulhatnak hozzá a két ország közötti feszültség enyhítéséhez. Szili Katalin a találkozó után közölte: az Országgyűlés addig nem fogad el politikai nyilatkozatot a szlovákiai magyarellenes megnyilvánulásokról, amíg az államfő, a kormányfő és ő, a házelnök nem tárgyal a szlovák partnerekkel.

Én ugye már többször tettem kísérletet erre. Biztos vagyok benne, hogy a szlovák házelnök kollegám is készen fog áll, hiszen őt egy határozat is kötelezte, amit a szlovák parlament alkotott meg. Én bármikor készen állok erre és teszek diplomáciai lépéseket, hogy erre minél előbb sor kerüljön – mondta a magyar házelnök.

Közben Pozsonyban 28 szlovákiai magyar értelmiségi közös nyilatkozatban állapította meg, hogy soha eddig olyan mélypontra nem süllyedt a magyar-szlovák viszony, mint napjainkban, ezért közösen kell konkrét megoldásokat találni. Az aláírók ugyanakkor üdvözlik a párbeszéd jeleit és azt, hogy a két ország vezető politikusai ismét tárgyalóasztalhoz ülnek.

Tamás Pállal, az MTA szociológiai kutatóintézetének igazgatójával, és Halász Ivánnal, jogász, történésszel készült interjúból kiderül, hogy Szlovákiában mindig fontos volt a magyar ügy, de Magyarországon a szlovák ügy nem volt, mára azonban a két országban a probléma szimmetrikussá vált.

A szombati Gyurcsány-Fico találkozótól az igazgató és a történész az indulatok csillapítását várja, illetve azt, hogy szakmai, civil csoportok megmozduljanak, hogy elinduljon a párbeszéd az országok között. A társadalom felelőssége is nagy, például a tankönyveknél a terminológiai kérdések is felvetülnek, a történelmi múlt különböző értelmezése kapcsán.

A Közbeszéd vendégei szerint a hétvégi találkozó ideiglenes megoldást jelenthet, de a radikális megmozdulások problémája két-három hét alatt nem fog megoldódni.

Duna TV