Az MSZP üdvözli a magyar és a szlovák kormányfő nyilatkozatát, mivel az konkrét lépéseket tartalmaz a konfliktusok enyhítésére, de továbbra is szorgalmazza a dunaszerdahelyi futballmeccsen történtek kivizsgálását – mondta Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának szocialista alelnöke az MTI-nek.
A konfliktust konkrét kezdeményezésekkel lehet megoldani és az a hat kérdés, amelyet a magyar kormányfő felvetett, nagyon konkrét ügyek – közölte a politikus, hozzátéve, hogy a konfliktusok enyhítésének módja az is, ha kivizsgálják az eddigi eseteket. “A feledés fátylát nem lehet ráborítani” ezekre – jegyezte meg.
A Dunaszerdahelyen történtek érdemi vizsgálatát mindaddig követelni kell, amíg megnyugtató válaszokat nem kapunk – hangsúlyozta.
A kormánypárti képviselő szerint a 2009-es újabb kormányfői találkozó “sürgető nyomást” jelenthet arra nézve, hogy a felek ne csak általában küzdjenek a szélsőségek ellen. Az újabb találkozó beszámolási kötelezettséget jelent az eddig megtett lépésekről – magyarázta.

Kozma József üdvözölte a kisebbségek jogairól szóló kódex megalkotására tett kezdeményezést. Mint hozzátette, a felelősség mindig abban az országban van, ahol a probléma keletkezik, de a megoldást közösen kell keresni.

A külügyi bizottság alelnöke szerint azok a kérdések, amelyekre választ kerestek a miniszterelnökök, mély és nagyon széles problémák: a térségben mindig is jelen lévő szélsőségek, nacionalizmus és türelmetlenség.

A probléma az – folytatta – , ha ezek az elvek egy kormány politikájában, a szlovákéban érvényesülnek, és meghatározzák annak hozzáállását egy nemzeti kisebbséghez.
Arra a kérdésre, miszerint a Fidesz több dolgot is hiányolt a nyilatkozatból, Kozma József közölte, a dunaszerdahelyi ügyet akkor lett volna értelme szerepeltetni a nyilatkozatban, ha azt már feltárták és a meghozott intézkedéseket mindkét fél tudomásul veszi.

Hozzátette: Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumáról (KMKF) akkor lehet közös álláspontot megfogalmazni, ha Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke találkozik Pavol Paškával, a szlovák parlament elnökével.
Echo TV, MTI