Bizonyító erejű videofelvételeket ígért a magyar hatóságok számára a szlovák rendőrség annak igazolására, hogy megalapozott volt a dunaszerdahelyi stadionban történt hétvégi rendőrattak. Eddig azonban semmiféle ilyen videó nem került nyilvánosságra – jelenti a HavariaPress.

Minderről Bencze József országos rendőrfőkapitány tájékoztatta ma délután az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságát. Mint kiderült: a stadionban voltak ugyan magyar rendőrök is, ám a szlovák rendőrök egy olyan szektorba helyezték őket, ahol lényegében semmit nem láthattak a történtekből.

Mint ismert, szombaton Dunaszerdahelyen a helyi DAC futballklub játszott a pozsonyi Slovan csapatával, ám a mérkőzésre kirendelt nagy számú szlovák rendőr már a meccs elején rátámadt arra a szurkolói szektorra, ahol főleg magyarok foglaltak helyet. A rendkívül kemény rendőrségi akcióban mintegy ötvenen sérültek meg, több mint harminc embert pedig előállítottak a rendőrök. A támadás miatt magát a mérkőzést is félbe kellett szakítani.

Bencze József országos rendőrfőkapitány hétfő délután, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság előtt elmondta, hogy a szlovák rendőrség már október 19-én megkereste az ORFK-t a dunaszerdahelyi mérkőzés ügyében, amelyre nagy számú magyar szurkolót vártak. Először találkozót kértek a magyar rendőröktől, majd ott négy magyarországi egyenruhást is kértek a mérkőzés biztosításához. Az ORFK által delegált rendőrök a meccs napján már reggel 9-kor megérkeztek a csallóközi városba, ahol egy magyarul tudó szlovák rendőrt osztottak be melléjük. A stadionban azonban egy olyan szektorba helyezték őket, ahonnan szinte semmit nem láttak a később történtekből, és magáról a lefolytatott rendőri akcióról is csak késő este adtak számukra tájékoztatást.

A történtek után az országos rendőrfőkapitány a szlovák belügyi attasétól kért tájékoztatást a rendőrségi akció okairól, amire válaszként a szlovák fél azt írta, hogy olyan videofelvételeket fognak majd küldeni, amelyekből egyértelműen látszik, hogy rendőrattakot megelőzte a szurkolók támadása. Ilyen felvételt viszont eddig nem küldtek a hatóságok, és más forrásból sem váltak ilyenek ismertté, holott az interneten már órákkal az akció után számos videofelvétel látott napvilágot a brutális rendőrségi beavatkozásról.

hvg.hu