„Egy lépést tettünk előre, de sok van még hátra” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Robert Ficoval történő találkozással kapcsolatban a Népszabadság Online-nak adott interjúban.
Ez az első lépés a jobb megértés felé történt, de ez csak előfeltétel, a miniszterelnök szerint a találkozó hatása igazán majd az ezt követő cselekvésekben mutatkozik meg.
A dunaszerdahelyi történésekkel kapcsolatban Gyurcsány szerint a következő napokban fog eldőlni, hogy valóban történik-e az esetnek hatósági kivizsgálása és azt megkapja-e a magyar fél a kívánt formában, és ezek után lehet csak dönteni arról, hogy milyen politikát folytat majd Magyarország a továbbiakban. „Az illendőség alapján gondolom, hogy pár napot mindenképpen lehet még várni. Most hogy ez 5 vagy 10 nap, mindegy, látni fogjuk, hogy van-e értelme. Utána mi le fogunk ülni egymással, én szerintem nem csak a kormány tagjaival, hanem a parlamenti pártok képviselőivel, és megkérdezzük, hogy mit csináljunk ebben a helyzetben” – nyilatkozta a miniszterelnök. Három útat vázolt fel, amennyiben nem érkezik meg a szlovák jelentés: belenyugvás, politikai rosszallás kifejezése, vagy ennél többet is lehet tenni.
A szélsőségekkel szemben a kormány már nem tehet sokat, vélekedik Gyurcsány, csak a szabályok szigorítását lépheti a kormány, mert ez már regionális európai üggyé fokozódik.
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumával kapcsolatban Gyurcsány elmondta, hogy van egy félreértés. Egy 1990-es dátumú szlovák-magyar alapszerződésre hivatkozott, hogy annak értelmében a magyar és a szlovák fél megállapodott, hogyha ilyen fajta gondok lépnek fel, akkor ezt megbeszélik egymás között.
A tankönyvekről Gyurcsány úgy nyilatkozott, hogy nem olyan veszedelmes a helyzet. Abszurdnak tartaná, ha két miniszterelnöknek erről kéne vitatkozni. Romániában lehet Magyarországon nyomtatott, magyar tankönyvekből tanítani, így ha ez lenne a vita tárgya, hogy milyen nyelven vannak a földrajzi nevek, akkor az önmagunk feladása lenne. A legkevesebb, hogy lehessen legalább segédanyagként az anyaországban kiadott könyvet használni – mind a két fél esetében. Egyetért a reciprocitás elvével, hogy lehessen a másik ország tankönyveit használni, hogy pozitív megkülönböztetésben kell részesíteni a nemzeti kisebbségek kulturális, oktatási intézményeit, illetve mind a kettő országban biztosítani kell, hogy lehessen anyanyelven tanulni. Amit Szlovákia elvállal, azt vállalják a magyarok is – ígérte.
„A nacionalizmus Szlovákiában ott kopogtat a szlovák kormányzati politika ajtaján, hovatovább belépett, átlépte a küszöbét” – mondta a miniszterelnök, aki átadott Ficonak egy angol nyelvű összeállítást Slota 2008. május és szeptembere közötti kijelentéseiből, és elfogadhatatlannak tartja, hogy egy ilyen politikát folytathat egy európai politikus, és a pártja benne lehet egy kormányban. Hozzátette, hogy szerinte a mérce elhelyezésével vannak problémák Szlovákiában: nem azt kellene hangsúlyozni, hogy a kisebbségi politika nem romlott a kormányzás alatt, hanem hogy javult-e – olvasható a Népszabadság Online-nak adott interjúban.
nol.hu