A szlovákiai éttermeket és bárokat jövő tavasztól várhatóan törvény kötelezi majd arra, hogy a nem dohányzó vendégek védelmében területük felén füstmentes részt alakítsanak ki.
A szlovák kormány csütörtökön elfogadta a nemdohányzók védelméről szóló törvény kiegészítésének tervezetét, amely ugyan – az előzetes várakozásokkal ellentétben – nem vezet be teljes dohányzási tilalmat a vendéglátásban, de jelentősen korlátozza a dohányzás lehetőségét.

A tervek szerint a bárok és éttermek tulajdonosainak a dohányzó vendégektől térben elválasztott, nemdohányzó részt kell kialakítani a bejárat közelében. Amennyiben erre nincs lehetőség, a dohányzást teljes mértékben meg kell tiltani az adott helyen. Azokat az éttermeket, amelyek nem teljesítik az előírásokat, a hatóságok nagyjából 3300 eurónak megfelelő bírság megfizetésére kötelezhetik.

A tervezet értelmében tilos lenne majd rágyújtani a közlekedési eszközök megállóiban és a várótermekben, illetve a színházakban és mozikban is teljes körűen betiltanák a füstölést. A cigarettaautomatákat is bevonnák, és pénzügyi bírságot szabnának ki azokra, akik kiskorúaknak árusítanak dohánytermékeket. A dohányzásra kijelölt zónákon kívül tilos lenne a cigarettázás az egészségügyi és oktatási létesítmények teljes területén is. Ha a parlament jóváhagyja és az államfő is aláírja a jogszabályt, akkor az jövő márciusban léphet életbe.

A szlovák felnőttek közel 40 százaléka cigarettázik. Jóllehet a dohányosok száma csökken a felnőttek körében, a gyerekeknél egyre gyakoribb a függőség. A szlovák fiatalok átlagosan 15 éves korukban válnak a cigaretta rabjává, de már egyre több 10 év alatti gyerek is rákap a dohányzásra.

STOP