Rudolf Chmel, Csehszlovákia egykori budapesti nagykövete értetlenséggel szemléli a szlovák-magyar viszonyban manapság felgyülemlett feszültséget.

A magyar állampolgárok fasiszta kosztümökben való menetelése szerinte mellékes dolog, s az igazi problémát abban látja, hogy a szélsőségesek jelen vannak a szlovák kormányban – írta a Hospodárske Noviny című pozsonyi lap csütörtökön a Rudolf Chmelről közölt portréjában.

“Az, hogy ilyen látványosan mutatkoznak be, az kissé összefügg a magyarok operett iránti érzékével. Nekik szükségük van arra, hogy megmutassák magukat az egyenruhájukban. Normális körülmények között ez természetesen nevetséges” – mondta az önmagát Nemzeti Őrseregnek nevező magyarországi csoport közelmúltbeli királyhelmeci akciójáról az újságnak a volt diplomata, aki ma a prágai Károly Egyetem tanára.

A szlovák-magyar kapcsolatok problémáját – Gyurcsány Ferenchez hasonlóan – abban látja, hogy a szélsőségesek jelen vannak a mai pozsonyi kormányban – jegyzi meg a lap: “Néhány magyar (nemzetiségű) buta fellépése, akik szerencsére nincsenek a kormányban, felizgat minket, de az már nem zavar senkit, hogy a mieinknek (butáknak) teret adunk, mintha a Biblia szent szavait magyaráznák” – mondta a lapnak Chmel.

Az exdiplomata úgy véli: nincs semmi ok attól tartani, hogy a szlovákok elveszítik nemzeti önazonosságukat, s nincs semmi értelme ezért harcolni. “Ma és itt harcolni a szlovák hazafiságért? És kivel, kérem? A NATO-ban vagy az Európai Unióban fogunk egymással harcolni?” – tette fel a kérdést.

A nemzeti indulatok örvénylését Chmel mással magyarázza. Rámutatott: a nemzeti húrok pengetésére, az ellenséggel való harcról szóló szövegekre a választók legalább tíz százaléka érzékeny. Azt azonban nem érti, hogy a pártok miért harcolnak egymás között ezekért az emberekért, amikor nélkülük is meg tudnának lenni.

“Nem emlékszem arra, hogy a baloldaliak – szocialisták – valahol is nacionalisták lettek volna. Szerinte ez csak a nemzeti szocialisták, tehát a nácik esetében érvényes. “Normálisan a baloldaliak ex offo (hivatalból) internacionalisták voltak. A szeparatista, nacionalista réteget mindig meghagyták a konzervatív jobboldalnak vagy néhol teljesen a szélsőségeseknek” – jelentette ki Rudolf Chmel a pozsonyi Hospodárske Novinyben.
Duna TV