Megint nem lehet tudni, mikor érkezik meg az orosz gáz Európába. Az uniós megfigyelők és az ukrán Naftogaz szerint egyelőre alig érkezik gáz Oroszországból Ukrajnába.

Az ukrán szakemberek szerint az a baj, hogy nem tisztázták előre, milyen útvonalakon indul meg az orosz gáz. Egyes források szerint a balkáni és török ellátó vonallal kezdett a Gazprom, a Naftogaz viszont az összes tranzit vezeték azonnali feltöltését követeli. Az Európai Unió elvárása is az, hogy a lehető legtöbb vezetéken és azonnal érkezzen gáz a tagállamokba. Mivel azonban Ukrajna a vezetékek üzemeltetéséhez szükséges gázmennyiséget is Oroszországtól várja, amibe Moszkva nem hajlandó belemenni, újra patthelyzet alakult ki, és Alekszand Medvegyev utasította a Gazpromot, ne szolgáltasson földgázt a uniós országokba irányuló két ukrán vezetékbe. Szlovákia minden további lépése az energia-ellátás terén a gázszállítás függvénye. „Szlovákiába egyelőre nem érkezik gáz. A pesszimista forgatókönyv valósul meg – mondta a válságstáb ülését követően Robert Fico kormányfő. – A helyzet olyan komoly, hogy kísérletet tesz a külügyminiszter távozásának elhalasztására is. Mert csak ha teljes lesz a gázellátás biztonsága, akkor mond le a kormány az apátszentmihályi atomerőmű két hete leállított második blokkjának részleges újraindításáról. Igaz, Ľubomír Jahnátek gazdasági miniszter tegnap nem kapta meg a hozzájárulást az Európai Bizottságtól ennek a kivitelezéséhez, de neki szankciókat sem helyezett kilátásba senki, ha Szlovákia mégis így döntene. Viszont a bizottság nagyon pontos és részletes elemzést vár, mert tudni szeretné, milyen okok késztetik Szlovákiát a csatlakozási szerződés megszegésére. Jahnátek miniszter brüsszeli egyeztetései során csak Ausztria utasította el egyértelműen a V 1-es újraindítását, illetve Dánia és Írország jelezte, nem szerencsés a földgáz-válságot az áramellátási problémák megoldására kihasználni. A kormányfő jelezte, levelet kapott az Európai Bizottság elnökétől, így az indokláson máris dolgoznak, de minden diplomáciai csatornát felhasználnak a helyzet megértetésére, és a V 1-es újraindítását „nagyon aktuálisnak” nevezte. Hozzátette: nemzetközi szakértőket hív meg helyszíni szemlére az újraindításhoz, azoknak a kételyeknek az elosztására, amelyek szerint Szlovákia már aktivizálta a V 1-es második reaktorát. És azt is közölte: ezen az úton is minimalizálni szeretnék a Szlovákiát érő károkat, hiszen az Európai Bizottság elnöke, Barroso komoly szankciókat helyezett kilátásba levelében a V 1-es újraindítása és a csatlakozási szerződés megszegése miatt.

Felvidék Ma, Pátria, ngyr