Jelentősen csökkent tavaly a Szlovákiába tartó külföldi beruházások értéke. Az év második felében már éreztette hatását a nemzetközi pénzügyi válság is.

Az elmúlt évben mintegy 538 millió eurót, azaz 16 milliárd koronát tett ki azoknak a külföldi befektetéseknek az értéke, amelyeket a szlovák állami beruházási ügynökség, a SARIO közvetített. Ez az előző évhez viszonyítva mintegy 60 százalékos visszaesést jelent.

Mint a szervezet pozsonyi sajtótájékoztatóján elhangzott, a tavalyi 34 befektetés 4600 új munkahelyet hozott létre. Peter Hajas, a SARIO vezérigazgatója elmondta azt is, hogy a befektetések még a tavalyi év első felében valósultak meg. Az év további hónapjaiban a befektetők már óvatosabbak voltak, és Szlovákia iránti érdeklődésük a gazdasági és pénzügyi világválság súlyosbodásával arányosan csökkent.

Az ügynökség összesen 171 projektet bírált el, ezek negyedét sikeresen lezárta. A ČTK cseh hírügynökség elemzése szerint az euró bevezetése egyelőre nem vonzott több beruházást Szlovákiába, ugyanis a külföldi társaságok már 2008 júniusa óta biztosan tudták, hogy Szlovákia belép az eurózónába, mégsem nőtt az érdeklődésük az ország iránt.

Az autóipari, elektrotechnikai és vegyipari beruházások többsége a nyitrai és a besztercebányai kerületbe irányult. A befektetett összeg nagyságát illetően továbbra is Pozsony és vonzáskörzete vezet, a térségbe áramlott az összes pénz mintegy 30 százaléka.
Protics János (Pozsony), Inforádió