Az új szlovák külügyminiszter szerint Szlovákia és Magyarország kapcsolata összetett, s végeredményben sokkal jobb a látszatnál. “A szlovák-magyar kapcsolatokat korrekt, baráti, partneri és szövetségi kapcsolatként szeretném látni, mert ilyenek” – jelentette ki Miroslav Lajčák első sajtóértekezletén kedden Pozsonyban. A miniszter leszögezte: világosan látja, hogy “vannak nyitott problémák” is, amelyeket “józanul és racionálisan kell megvitatni”, mert a kapcsolatokat sokkal könnyebb elrontani, mint aztán rendbe hozni őket. Lajčák ugyanakkor bejelentette, hogy valószínűleg néhány napon belül Magyarországra látogat. A szlovák diplomácia új vezetője meghatározónak tartja, hogy mindkét ország tagja az Európai Uniónak és a NATO-nak, valamint a regionális visegrádi csoportnak, s ezekben Pozsony és Budapest együttműködése nagyon jó.

Lajčák “helytelennek és hibának” tartja a szlovák-magyar kapcsolatok megítélését kizárólag a történelem eltérő értékelésére szűkíteni. Hangsúlyozta, hogy a kapcsolatok legfontosabb pillére az 1995 márciusában aláírt kétoldalú alapszerződés, amely a viszony minden területét szabályozza. Külön kiemelte, hogy az alapszerződés egyik cikkelyében a felek kötelezték magukat a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogállását szabályozó összes nemzetközi dokumentum elfogadására.

“Amit Budapesten meg akarok, és meg fogok védeni, az a szlovák kormány programja. Azzal nincs problémám, azt minden koalíciós párt tiszteletben tartja” – fejtette ki Lajčák arra a kérdésre, felkészült-e rá, hogy Budapesten meg kell majd védenie a Szlovák Nemzeti Párt részvételét a pozsonyi kormánykoalícióban. A konkrét válasz elől a miniszter kitért. A tankönyvekben a kisebbségi földrajzi megnevezések használatát is engedélyező, módosított oktatási törvényről folytatott szlovákiai vitákkal kapcsolatban úgy fogalmazott: a törvény ismételt megszavazása a parlamentben “világos üzenet”. A törvény, törvény, s azt mindenkinek be kell tartania – tette hozzá.
mno.hu