A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) székházában találkoztak az ellenzéki pártok vezetői, hogy egyeztessék nézeteiket a gazdasági válsággal kapcsolatosan, és a törvényhozásban közös javaslatokat terjesszenek elő a válság negatív hatásainak csökkentésére.

A Lisszaboni Szerződés elfogadása után (2008 április)  első ízben történt meg, hogy valamelyik ellenzéki párt székházában egyeztessen a három ellenzéki párt. Mikuláš Dzurinda (SDKU) emlékeztetett arra, hogy az ellenzéki együttműködés azért eddig is működött, parlamenti szinten többször egyeztettek, együtt ünnepelték meg a bársonyos forradalom évfordulóját (2008. november 19-én), együtt vannak és közös jelöltet támogatnak a közelgő köztársaságielnök-választáson is (Iveta Radičová).

A mai találkozó fő témája a gazdasági válság volt. Az ellenzéki pártok szerint a kormány óvintézkedései elégtelenek, nem jelentenek hatékony megoldást a világválság szülte problémákra. Ezért kezdeményezik a törvényhozás rendkívüli ülésének összehívását.

Pavol Hrušovký (Kereszténydemokrata Mozgalom) szerint a kormány kaotikusan cselekszik, átgondolt rendszer nélkül, több óvintézkedésük olyan kiadásokat jelent az államkassza számára, amelyek végül semmilyen eredményt nem hoznak. Dzurinda (SDKÚ) elmondta, hogy az ellenzék konkrét lépéseket javasol, és ezeket törvényjavaslatok formájában is megfogalmazzák. Támogatják pl. az adócsökkentést (19%-ról 16%-ra), amely ugyan bevételcsökkentést jelent az államkasszára nézve, de a Nemzeti Vagyonalap felszámolásával ezt is kompenzálni lehetne, a foglalkoztatás területén pedig a munkatörvénykönyv módosításával érhető el konkrét eredmény, és csökkenteni kell a szociális elvonások, azaz a társadalombiztosítás összegét is.

Csáky Pál (MKP) rámutatott,  már a gazdasági elemzők is figyelmeztetnek arra, hogy ez az év Szlovákia számára gazdasági szempontból negatív eredményt hozhat. Ilyenkor a szakszervezeteknek is szolidárisaknak kell lenniük egyes követeléseik megfogalmazásakor. Az ellenzéki pártok nem zárják ki az együttműködést, a tárgyalást a kormánypártokkal, ha azok részéről érkezik jó javaslat, akkor azt készek támogatni a törvényhozásban.

– Felvidék Ma –