A Királyhelmeci Református Egyházközség, a helyi római és görög katolikus gyülekezetekkel karöltve, március 30. – április 6. között bekapcsolódik a nemzetközi ProChrist evangelizációba.

A ProChrist az evangelizációnak egy különös és modern formája, amely a legkorszerűbb technika felhasználásával juttatja el a Jézus Krisztusról szóló örömüzenetet Európa számos országába.

Élő műholdas közvetítés segítségével több száz gyülekezet kapcsolódik be a központi rendezvény nyolc alkalomból álló programjába. A különleges istentiszteletek magját Ulrich Parzany hitébresztő igehirdetése alkotja, az egyes témákban való elmélyülést pedig a színjátszás és pantomim, a különböző hagyományos zenei műfajok, valamint a gospel és a dicsőítő énekek is elősegítik. Királyhelmecen a műholdas adás vetítésére a művelődési házban kerül sor, ahol a műsor, az említett igehirdető szolgálata – a szinkrontolmácsolásnak köszönhetően – már magyar nyelven lesz hallható. Ezekre az alkalmakra, felekezeti hovatartozástól függetlenül, szeretettel várnak mindenkit, hiszen a „Kétség és ámulat” főcímmel megrendezésre kerülő programsorozat minden este más-más témát, de mégis személyes életünket érintő, olykor kétséget, olykor ámulatot kiváltó témákat dolgoz fel.

A ProChrist műholdas evangelizáció estéin a következő témákban hangzanak el a hitébresztő, hiterősítő, kérdéseinkre választ adó igehirdetések:

2009. március 30. hétfő
Helyi program: Mi is az a ProChrist?
János ev. 4,46-54 > Merészség – Hihetek-e még valakinek?
Film Chemnitzről és környékéről, valamint a ProChrist megnyitójáról.
Interjú Beate Schmitt lábamputáláson átesett hölggyel.

2009. március 31. Kedd
Helyi program: A római-katolikus gyülekezet szolgálata
Lukács ev. 14,16-24 > Meghívás – Elszalasztjuk a legjobbat?
Film és interjú Uwe Heimowskival a játékszenvedélyről, az adománygyűjtési programokról és eredményükről.
Jelenet a pénzről és a halálról.

2009. április 1. Szerda
Helyi program: A görög-katolikus gyülekezet szolgálata
János ev. 6,66-69 > Vágyódás – Bizonyítható-e Isten?
Film és interjú Prof. Siegfried Schererrel biológiáról, hitről.

2009. április 2. csütörtök
Helyi program: A református gyülekezet szolgálata
Máté ev. 27. > Megfeszítés – Hogyan engedheti meg Isten?
Film és interjú: Volker Köbschsel, aki kerekesszékben éli életét.
Színházi jelenet, mini-oratórium

2009. április 3. Péntek
Helyi program: A Fiatal Reformátusok Szövetségének (FIRESZ) szolgálata
János ev. 20. > Feltámadás – Megtörténhet a lehetetlen?
Filmklip különböző ProChrist helyszínekről
Két virtuóz zongoradarab Martin Helmchentől
Film és interjú Bettina Rateringgel, aki a hamburgi piroslámpás negyedről, a Reeperbahnról mesél

2009. április 4. szombat
Helyi program: Az Emmánuel nevű zenekar szolgálatza
János ev. 3,1-16 > Meglepetés – Hogyan lehet újrakezdeni az életet?
Pantomim Carlos Martinezzel
Film és interjú a chemnitzi bábákkal

2009. április 5. Vasárnap
Helyi program: „A kánai menyegző” a kisgéresi Mustármag bábcsoport előadásában
ApCsel. 16,11-40 > Megtérés – Mennyi változásra van szükség?
Szóló és interjú a magyar Bolyki Brothers-szel
Film és interjú Oliver Schalk egykori huligán és neonácival

2009. április 6. Hétfő
Helyi program: Mit adott a ProChrist?
Lukács ev. 11,1-13 > Kötődés – Mely kapcsolataink létfontosságúak?
Filmklip a PC helyszínekről
Jelenet a Godot-ra várva c. darabból
Film és interjú Eckhard Hase-val az ezotériáról és az okkultizmusról

Az alkalmak kezdési időpontja: 17:45

Mindenkit szeretettel hívunk és várunk ez alkalmakra.
Az esti programokkal, a ProChrist evangelizációval, ill. az alkalmak pontos időpontjával kapcsolatos részletesebb információk a következő honlapokon érhetők el: www.prochrist.hu, vagy a www.refkoinonia.sk.

Felvidék Ma, Molnár Valéria