Lázasan folynak az MSZP és az SZDSZ közti tárgyalások az új kormányfő személyéről. Számtalan név napvilágot látott már. A sajtó egyre újabb neveket dob be, ám valójában nem lehet tudni, ki lesz a kiválasztott „szerencsés”. A HírExtra azonban egy belső MSZP-s információ alapján úgy tudja, a szabad demokratákkal folytatott tárgyaláson öt olyan név merült fel, akik már komolyan esélyesek a jelölésre. Ezek a következők: Bokros Lajos, volt pénzügyminiszter, Surányi György, volt jegybankelnök, Erdei Tamás, az MKB elnök-vezérigazgatója, Mészáros Tamás, a Corvinus Egyetem rektora és Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke.
Információink szerint ezek közül csak az első hármat tudja támogatni a Fodor Gábor vezette SZDSZ-es tárgyaló delegáció. Ha így van, akkor Bokros, Surányi és Erdei lehet a befutó. Surányi azonban bizonyos híresztelések szerint nem hajlandó elvállalni úgy egy kormány vezetését, hogy a mögött nincs ott legalább hallgatólagosan a Fidesz. Ezt pedig szinte biztos nem kapja meg.Surányi tehát vagy elfelejti a Fideszt és belemegy a játékba nélküle is, vagy marad Bokros és Erdei. Bokrosról annyit biztosan lehet tudni, hogy örömmel elvállalná a tisztséget. Ezt már akkor világgá kürtölte, mikor még a nagy nyilvánosság nem tudta, hogy Gyurcsány távozni készül.
A HírExtra információi szerint a banki vezetői körök jó esélyt látnak arra, hogy Bokros Lajos lesz az új miniszterelnök, és hogy az egész „játék” arra megy ki, hogy a három párt (MSZP, SZDSZ, MDF) egy későbbi választási koalícióban egyesüljön. Most még csak hallgatólagosan támogatják a szocialistákat, később azonban a Fidesz kétharmados győzelmének mindenáron való megakadályozása miatt egyesítik erőiket. Ezt a teóriát erősítette meg lapunknak adott interjújában Kéri László politológus is.
Erdei Tamásról, az 55 éves bankvezérről, aki jelenleg a Bankszövetség elnöke egyelőre nem sokat tudni. De úgy tudjuk, ő inkább csak talonban van tartva arra az esetre, ha nem sikerül Bokrost és Surányit elfogadni.
Informátorunk szerint olyan eset is lehetséges – ezt az MSZP kifejezetten támogatná – ha Surányi és Bokros is benne lenne a kormányban, mint kormányfő és mint pénzügyminiszter. Ez azonban nem lesz könnyű, hiszen Bokros kizárólag miniszterelnöki széket hajlandó elfogadni, Surányi pedig mint, írtuk a Fidesz támogatásra vár.
Ha hihetünk az előzetes SZDSZ-es bejelentéseknek, a végső döntést csütörtökig meg fogják hozni.

Felvidék Ma, ddg