A közép-szlovákiai Mosócon (Mosovce) gyűltek össze a világ ruszinságának képviselői, az etnikum kutatásával foglalkozó tudósok, hogy a Kárpátokban élő ruszinok helyzetéről, a szláv népek sorában elfoglalt helyéről cseréljenek eszmét.

Ukrajnában elképzelhetetlen lett volna a megrendezése, ezért Szlovákia adott otthont a nemzetközi fórumnak, mondták el a szervezők. A tucatnyi országban szétszórtan élő és magát önálló nemzetiségnek tartó ruszinság helyzete Ukrajnában a legaggasztóbb, állapították meg a konferencia résztvevői. Itt ugyanis a mai napig nem ismerték el önálló etnikumnak, és folyamatosan hátrányos megkülönböztetésben részesítik ezt a népcsoportot. Ivan Petrovcij költőt például azért zárták ki az Ukrán Nemzeti Írószövetségből, mert anyanyelvén írta és publikálta műveit. Popovics Tibor-Miklós, a magyarországi ruszinságkutató intézet igazgatója sajnálatosnak nevezte ezt, hisz a néhai II. János-Pál pápa is ruszin gyökerekkel büszkélkedett.

A nemzetközi konferenciára Kijevből is vártak tudósokat, de senki nem képviseltette magát. Nem vettek részt a fórumon a Kárpátaljai Ruszin Néptanács tagjai sem. Mint azt Jevhen Zsupan, a néptanács elnöke lapunknak elmondta, azért maradtak távol, mert nem értenek egyet Paul Robert Magocsi akadémikussal, a Torontói Egyetem történészprofesszorával, a rendezvény szervezőjével és az ő módszereivel.

KarpatInfo

Kapcsolódó cikkek:

Az ukrajnai ruszin kisebbségért aggódnak Szlovákiában

A szlovákiai ruszinok is saját püspököt kérnek